Johnny Depp a Sun ellen folytatott perének második napján nem sok érdekes történt: a napilap ügyvédje, Sasha Wass rákérdezett egyes esetekre, amikor a színész állítólag bántalmazta az exfeleségét, Depp pedig mindegyikre azt mondta, hogy vagy nem történt ilyen, vagy történt, de nem bántotta a feleségét.

Egyetlen eset volt, amikor konkrétan el kellett ismernie, hogy valamit nagyon rosszul csinált: amikor egy 2013-as fotó került elő amelyen az látható, hogy egy asztalon whiskey és négy csík kokain található, Wass szerint mindezeket a színész fogyasztotta el, reggelire, miután egy nagyot veszekedtek a feleségével. Depp erre azt mondta, igen, az egy különösen csúnya vita után esett meg.

Történt viszont valami szórakoztató is: mivel a tárgyalóteremben fotózni nem lehet, az eseményeket olykor bírósági rajzolók örökítik meg. Ez most így sikerült, nem véletlen, hogy szinte azonnal mémesedett is, írja a Page Six.

Több grafikus szóvá tette, hogy az ilyen ábrákat készítő személyeknek egy idő után el kell hagyniuk a termet, és emlékezetből dolgozni, de azért Johnny Depp esetében talán lehetett volna gyakorolni. Akadt, aki viszont azt írta, hogy ő is pont így szokott nézni egy szépen terített büféasztalra.