A héten az egész ország Kaleta Gábor ügyével foglalkozott: a volt perui nagykövet számítógépén tizenkilencezer szexuálisan bántalmazott gyermek fotóját találták meg, amiért első fokon egy év (két év hat hónapra) felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, valamint 540 ezer forint pénzbírságra. Ügyvédje, Mester Csaba azonban fellebbezett, így az ügy folytatódik.

A témában a Fóusz készített interjút a Kaleta Gábort védő jogásszal, aki mellesleg egy szexuálisan bántalmazott gyermekeket segítő civil szervezet alapítója is. Mester Csaba az interjúban azt mondta, hogy a perui nagykövet ugyan bűncselekményt követett el, de ő maga nem bántalmazott gyermekeket, így véleménye szerint az alapítványban való munkája és a hivatása nem összeegyeztethetetlen. Szabó Zsófi gyomorforgatónak találta az elhangzottakat,és könnyekben tört ki a riport bejátszása után .

Azt gondolom, hogy megbánás ide vagy oda, kedves Mester Csaba, egy ilyen embernek tök mindegy, min kellett keresztül mennie, nincs helye a társadalomban. Tizenkilencezer szexuálisan bántalmazott gyerek, ők min mentek keresztül? Döbbenet, hogy itt tartunk, és most fellebbezésről van szó, ahelyett, hogy csöndben lenne. (...) Nincs ilyen, hogy megbánta tetteit, meg lefogyott. Hát hogy?! Én egy hete alig tudok aludni. És most nem azért sírok, mert érintett lennék, vagy bármi. Egyszerűen az, hogy ilyen van a világban, és nem tesznek semmit, és ha van egy ilyen dolog, akkor eltussolják az emberek. Nagyon sajnálom ezeket a gyerekeket, és főleg mióta édesanya vagyok. Ott van a kisfiam, kiszolgáltatott helyzetben, öltöztetem, pisiltetem, és egyszerűen ott van előttem, hogy mi történhet ezekkel a gyerekekkel, és nem tudom túltenni magam rajta

– mondta a Reggeliben a 31 éves műsorvezető, akit nagyon mélyen érintettek az elhangzottak.

Papp Gergő próbálta megnyugtatni kolléganőjét, majd végül azt javasolta neki, inkább szaladjon ki egy kicsit, és próbálja összeszedni magát a színfalak mögött, addig ő tartja a frontot.

Az ügy kapcsán egyébként Lilu is felháborodását fejezte ki tegnap. A 44 éves műsorvezetőt édesanyaként szintén mélyen megérintette az ügy, aminek hangot is adott Instagram-történetében.

Ennek tényleg van bőr  képén... Álszent, aljas és közveszélyes. Az, hogy van pofája föllebbezni, a legcinikusabb dolog, amit valaha hallottam. Nem húzza meg magát, a föld alá bújva. Nem. Föllebbez. Te tényleg soknak érzed a büntetést? Te, aki kiszolgáltatott gyerekek bántalmazásában leled örömöd? Ez a te élvezeted? Aljasság. Kaleta Gábor a neved

– írta Lilu.