Folytatódik Johnny Depp perének tárgyalása, amelynek során a színész három héten keresztül igyekszik bizonyítani, hogy ő nem feleségverő, mint azt a Sun magazin egykor állította róla. Depp úgy tolmácsolja az eseményeket, hogy az exneje, Amber Heard volt a bántalmazó, és ő ez ellen többször fellépett. Heard eközben állítja, hogy dehogynem, Depp rendszeresen ivott-kábítószerezett, és a különféle tudatmódosítóktól tombolva bántotta őt.

Lássuk a legfrissebb fejleményeket!

Tanúvallomást tett Stephen Deuters, Depp egykori asszisztense, aki ma a produkciós cége európai kirendeltségét vezeti. Deuters azért kerülhetett elő, mert a történetesen a bíróság rendelkezésére bocsátott Depp-sms-ek között vannak Hearddel kapcsolatos üzenetei, például amelyben szociopata díjlónak, illetve machiavellista kényúrnak nevezte. (A tehetségtelen picsa mellett, amelyért elnézést kért.) Deuters a Sun ügyvédjének kérdésére közölte, hogy bár valóban anyagilag függő viszonyban van Deppel, a vallomása igaz, és alkalmazotti helyett inkább baráti a kapcsolata a színésszel. Úgy véli, két olyan ember szeretett egymásba a színészek személyeiben, akiknek nem lett volna szabad összejönniük. Közölte, hogy soha nem látta Deppet erőszakosan közelíteni Heard felé, mert abban az esetben beavatkozott volna.

Előkerült egy fotó, amelyen Depp ülve alszik, miközben olvadt fagylalt folyik az ölébe. Ez a Deppel ellentétes érdekcsoport szerint azt illusztálja, milyen súlyosak a színész függőségei, szerinte viszont az történt, hogy hullafáradt volt, amikor a felesége megkérte, hogy fogja meg a fagylaltját, ő pedig így tett, miközben a másik keze a zsebében volt, és egyszerűen bebólintott. A képet annak idején Heard készítette róla, de Depp stábja vezette elő a tárgyaláson, bizonyítékként, hogy a színésznő hosszú ideje, módszeresen igyekezett terhelő dolgokat gyűjteni róla.

További részletek hangzottak el Amber Heard egy ponton fekáliával tarkított születésnapjáról is: a teljes történet úgy hangzik, hogy pont a színésznő bulijának napján kellett Deppnek elmennie arra az üzleti találkozóra, amelyen kiderült, hogy egykori beosztottja nemcsak, hogy ellopott tőle 650 millió dollárt, de 17 éven át nem fizette be az adót, úgyhogy százmillióval lóg az államnak. Hazafelé füvet szívott, hogy megnyugodjon, Heard pedig dühös volt, amiért elkésett. Innen viszont eltérnek a verzióik:

  • Depp szerint hamarabb ágyba került, mint a felesége, akitől viszont kapott egy méretes parasztlengőt (hangfelvétele van arról, hogy ezzel szembesíti a nőt, aki nem tagadja), és ezen az éjszakán történt az is, hogy valaki fekáliát helyezett a pár ágyába.
  • Heard szerint a színész rátámadt egy nagy üveg pezsgővel, a földre lökte és a haját cibálta. Depp azt mondta, akkoriban az ujjsérülése miatt még mindig gipszet viselt, és komoly fájdalmai voltak, és fizikailag képtelen lett volna ilyesmire.

Tanúként meghallgatták Trinity Esparzát, aki portásként dolgozott az ingatlankomplexumban, amelyben laktak. Azt vallotta, nem látott a színésznőn külsérelmi nyomokat abban az időszakban, amikor Heardnek a színész az állítása szerint a karjánál, illetve egy hozzávágott telefonnal a szeme alatt okozott sérüléseket. Egy alkalommal viszont észlelt ilyet, de az történetesen azután történt, hogy Elon Musk (Depp távollétében) ott töltötte az éjszakát.

Szóba került az az eset is, amelynek során Heard 2015 decemberében James Corden Late Late Show-jában szerepelt, de az azt megelőző estén Depp durván rátámadt volna. A színésznő szerint többféle bántalmazást kellett aznap este elszenvednie, többek közt akkori férje lefejelte őt. Depp tagadta, hogy szándékosan fejelte volna le akkori feleségét, mint mondta, ha Heard bármilyen sérülést szerzett aznap éjjel, az annak a következménye, hogy ő megpróbálta lefogni, mert bántotta.

Depp ügyvédje bemutatott egy üzenetet Heard apjától, David Heardtől, amelyet egy állítólagos incidens után küldött Deppnek. Az üzenetben a férfi arról ír: tudja, hogy a lányának segítségre van szüksége ahhoz, hogy fékezze az indulatait, ahogy a színésznek is az alkohol-és drogproblémáihoz. „De még mindig apaként vagy testvérként szeretlek” – tette hozzá.

Felmerült az a kérdés is, hogy Depp mennyire féltékeny alkat, mert az ellenérdekelt felek szerint megmondta Heardnek, mit vehet fel, és hogy nem meztelenkedhet filmekben. Depp erre azt mondta, kellemetlen volt neki a gondolat, hogy meztelenül szerepel, de azért is javasolta neki, hogy ne vállaljon ilyen jeleneteket, mert úgy vélte, ezzel a komolyabban vehető színésznő képét sugallja majd. „Heardnek kellemetlen volt, hogy a szexualitását használják, és bízott abban, hogy ha több bőrfelületet mutat, akkor – ha úgy tetszik – jobb filmekben szerepelhet majd, és nem akarta, hogy tárgyiasítsák, nem akarta, hogy meztelen jeleneteket kelljen vállalnia.” De azt sosem mondta volna meg neki, mit vegyen fel, viszont „feltétlenül említést tettem neki arról, ha úgy gondoltam, amit visel, [...] nem járul hozzá, hogy színésznőként komolyan vegyék. Megmondtam neki, hogy nem kell meztelenül szerepelnie filmekben”.

Források: 1, 2, 3, 4.