DSC6974

Molnár Tamás és Cynthia Dictator kicsit hangosabban él, mint más párok

2020.08.18. 15:26

Molnár Tamás zenésszel, a Sztárban Sztár hetedik évadának egyik versenyzőjével a műsor sajtótájékoztatója után beszéltünk például arról, milyen lesz a TV2 őszi műsorkínálatának két produkciójában is szerepelnie.

A Love Bistróban és a Sztárban Sztárban is helyet kaptál. Melyik felkérés jött előbb, melyikre válaszoltál könnyebben igennel?

Szinte egy időben kerestek meg. A Sztárban Sztárnál korábban is felmerült a nevem, de akkor valahogy nem úgy adta ki az élet, hogy elvállaljam. Csak szóbeli megkeresések voltak, de már akkor offoltam, nem tudtam magam elképzelni a műsorban.

Mi változott benned azóta, hogy most igent mondtál?

Sokszor szeretem túlságosan komolyan venni magam. Elég nehéz ilyen kényszeresen élni, úgyhogy megpróbálom kicsit elengedni magam, amiben ez a műsor sokat fog segíteni.

Mit értesz azalatt, hogy szereted túlságosan komolyan venni magad?

Vannak az életvezetésemre vonatkozó szabályaim is, például lassan három éve nem iszom, ez komoly dolog, előtte voltak problémáim az alkohollal. Alapvetően inkább arra gondolok, hogy alkotóként vannak elképzeléseim, hogyan kell megszólalnia a dalaimnak, felépítettem magamban egyfajta szabályrendszert, aminek mindig meg akarok felelni.

Milyen dalokat szeretnél énekelni a Sztárban Sztárban?

Olyanokat, amik valamilyen módon formabontóak és vadabbak. Más előadó bőrébe bújni és leutánozni őt talán annyira nem lesz nehéz, ez az átlényegülés pont olyan, mint amikor például Tóth Gabinak írok dalszöveget. Fantázia kell hozzá, és a karakter ismerete. Örülök, ha majd a műsorban új oldalamról ismerhetnek meg a nézők, leginkább csak a 10 évvel ezelőtti Anti Fitness Clubból ismernek, vagy a mostani elektronikuspop-bandám, a Jetlag miatt, de ennél sokkal több van bennem.

Ehhez képest a TV2 gasztro-realityjét, a Love Bistrót, aminek az adásait már rögzítettétek, nagyobb kihívásnak éled meg?

Korábban voltam a MasterChefben, a tizedik adásig jutottam, magam sem értettem, a csekély főzőtudásommal ez hogy sikerült, mindenesetre volt egy kis önbizalmam, amikor elvállaltam az új felkérést, bíztam abban, hogy ez segíthet, de hamarosan a nézők is meglátják végül mennyire voltunk. Ráadásul itt Cintivel kell együtt ügyködni, akivel ételek terén különbözik az ízlésünk.

Nem tartottatok tőle, hogy esetleg negatívan hat a kapcsolatotokra a közös versenyzés? 

Amúgy is néhány decibellel hangosabban élünk, mint a párok egy nagy része, dél-olasznak szoktuk titulálni a habitusunkat, de itt még ezt is a négyzetére emeltük. A műsor csak az egyik oldalunkat mutatja meg, ami nem ír le minket teljesen, de azért beszédes.