Egye több ismert illetőről derül ki, hogy elkapta a koronavírust, például Vajna Tímeáról vagy Hódi Pameláról. Utóbbi Insta-oldalán közölte a hírt, hogy megbetegedett, amiben leginkább az bosszantja, hogy lánya sem lehet vele kéthetes karanténja alatt. Míg Gáspár Laci szinte teljesen tünetmentes, Vajnának olyan erős fájdalmai voltak, hogy a rohammentőt is ki akarta hívni magához, írja a Bors.

A budai otthonában lábadozó celebbel a Bors újságírója kaputelefonon keresztül értekezett, így értesült róla, hogy Vajna egész biztosan tudni véli, mikor fertőződött meg: egy augusztus eleji külföldi partira tippel, ahol Andy Vajna barátai is jelen voltak, akik közül az egyikről kiderült, hogy koronavírusos. A betegség nagyon megviseli, erős fájdalmai vannak. 

Rettentően fáj a tüdőm, a mellkasom, a hátam, nagyon durva, erőteljes tüneteim voltak, iszonyúan fájt mindenem. A szaglásom, az ízlelésem csak pár nappal ezután ment el. Most már valamivel jobban vagyok, de a lépcsőn például még nem bírok felmenni, teljesen kifulladok, és bármit csinálok, tíz perc után le kell ülnöm, mert nem kapok levegőt.

Bár elvileg a házi karanténja ideje már lejárt, ő még nem mer kimenni az utcára. Vajna mindenkinek azt tanácsolja, hogy ne utazzon külföldre, ugyanis neki az összes ismerőse, aki koronavírusos lett, külföldön (Spanyolországban, Horvátországban vagy Olaszországban) kapta el a betegséget.  Vajna azt is elárulta, hogy amint teljesen meggyógyul vérplazma-adományozással szeretne segíteni a súlyos állapotú fertőzötteknek.