Azt beszélik, Kerekes Vica hálás interjúalany. Mosolygós, őszinte, minden művészi allűrtől mentes. Ezt jól beszélik. A Pozsony-Prága-Budapest között ingázó színésznővel legújabb filmje, a Hab apropóján találkoztunk. Kerekes a romantikus vígjátékban egy szingli cukrásznőt alakít, aki hazugságspirálba keveredik, hogy revánsot vegyen volt szerelmén és megmentse vállalkozását. Ám a színésznővel nemcsak a filmjéről beszélgettünk: az SzFE-tüntetés is szóba került, amit nem is volt nehéz szóba hoznom, hála a Kerekes karján virító „freeszfe” feliratnak.
Jól tudom, hogy eredetileg el sem akartad vállalni a szerepet?
Igen, de csak azért, mert a castingfelhívásban azt írták, a húszas éveiben járó nőt keresnek, amin én már túlvagyok. Először nem láttam, hogyan tudnék rácsatlakozni erre a filmre, amúgy is, van az a pont, amikor már azt mondom, ezt nyugodtan játsszák a fiatalabbak.
Egy volt szerelme emlékétől szabadulni képtelen nőt alakítasz, akinek nemcsak a magánélete, a vállalkozása is romokban hever. Ez igaz lehet egy harmincas nőre is, nem?
Igen, ezért is vállaltam el végül a szerepet, talán így még ütősebb is lett a történet. Sok harmincas-negyvenes mondja, hogy családra vágynak, de nehezen jön össze nekik, sokan pedig még azt sem tudják, mit szeretnének az életükkel kezdeni.
Olyan színész vagy, aki igényli a határozott rendezői utasításokat, vagy olyan, aki inkább szeret valamit hozzátenni, alakítani a karakteréb?
A közös munkában hiszek. Én úgy tudok virágozni, ha kíváncsi rám és a gondolataimra a rendező. Mi, színészek nem bábuk vagyunk, hanem érző, gondolkodó lények.
Mennyire döntesz impulzívan egy szerep elvállalásakor?
Ez sokat változott. Most már nagyon át szoktam gondolni, mit vállalok el, látok-e mögötte valamilyen gondolatiságot, küldetést. Egy romantikus vígjátéknak is lehet fontossága a maga műfajában. Számomra fontos, hogy ne csak alkotóként, önmagát élje ki a színész, akarjon adni valamit a világnak azzal, amit csinál. Az is számít, hogy milyen művészek vannak a filmben, játszottam-e már hasonló szerepet, ha igen, tudnék-e újat mondania vele másodjára.
Az ars poeticádról Molnár Áron jutott az eszembe, aki azt mondta, azért akart híres lenni, hogy a hírneve erejével társadalmi problémákra tudja felhívni az emberek figyelmét, segíteni tudjon a rászorulókon.
Nagyon sokáig gondolkodtam gimnázium után, hogy mi legyen velem. Sok minden érdekelt a világból, tanítóként, orvosként is láttam magam. Fontos szempontom volt, hogy mennyire tudok hasznára válni a világnak, azzal, amit csinálok. Először nem is értettem, színészként hogyan is adhatnék valamit, de aztán rájöttem, hányszor megtörtént velem, hogy megnéztem egy filmet, ami valamilyen választ adott az aktuális problémámra, új megvilágításba helyezett egy-két dolgot. Ezt csak azok az emberek értik meg, akik gondolkoznak, szeretnek kérdezni. Csak úgy tudom megalkotni a saját véleményemet, ha kérdéseket teszek fel magamnak, majd miután megválaszoltam őket, egy másik nézőpontból is nekifutok.
A legtöbb művészre valamilyen szinten jellemző az exhibicionizmus, de abból, amit mondasz, úgy tűnik, belőled ez szinte teljesen hiányzik.
Anyukám mondta, hogy kiskoromban elnevezett Anyókának, mert természetes volt számomra, hogy segítettem a körülöttem lévőknek, akár csak figyelmességgel. Például, ha láttam valakin, hogy szomorú, megkérdeztem tőle, mi a problémája. Érdekel, hogy a másik hogy van, mire van szüksége. Önmagam megvalósítása eszemben sem volt.
Most is rosszul vagyok a karrier és a siker szavaktól. Nem a siker határozza meg az életünket, nekem nem az a fő mozgatórugóm.
Közösségben élünk. Te jól tudsz írni, te újságot csinálsz, ha ahhoz van affinitásod, színházat vezetsz, én színészkedni tudok, azzal foglalkozom. Mindenki belead valamit magából a közösségbe, hogy az jól működjön. De hogy emberek hátán kapaszkodjak fel, vagy kihasználjam, hogy sikeres vagyok, számomra ez elképzelhetetlen.
Pedig azért sokan vannak a szakmában, akiknek nem lesz tériszonya, ha mások hátán kell felkapaszkodniuk. Nem érzed úgy, hogy ebből a szempontból ellenszélben dolgozol?
Azért nem, mert eltántoríthatatlan vagyok. Van már bennem annyi erő, hogy képes legyek önmagammal harmóniában élni. Úgy is vállalom a véleményem, ha ezért nem kapok munkát. Ez a Youtube- vagy Instagram-világ még jobban megerősít, hogy jó úton vagyok, mert ha engem valaki megkeres, azért teszi, mert több tucatnyi filmben szerepeltem, látta, mire vagyok képes, ezt pedig nem veheti el tőlem senki.
Vajon vannak olyan emberek, akik ha reggel felkelnek, ki tudják mondani, hogy büszkék magukra, amiért különböző dolgokat adtak el interneten? Abból áll a napjuk, hogy posztolgatják, milyen kávét isznak? Most komolyan? Nekem lesülne a bőr a képemről, ha ilyet csinálnék.
Én is posztolok, de a munkámat teszem oda, mert ilyen nagy kínálatban, amikor annyi film, színházi darab és könyv követel magának figyelmet, nehéz felhívni a figyelmet a színházba járásra. Ha most posztolnék, elveszteném a pillanat varázsát, azt, hogy éppen valakivel beszélgetek. Tudod, mennyiszer hallottam, hogy nem vagyok elég népszerű, mert nincs elég követőm? Akkor nem én vagyok az ő emberük, és ez számomra megnyugtató.
Visszatérve a Habra, szerinted ez a film milyen okulnivalót ad a közönségnek?
Annyi minden van körülöttünk, hogy sokkal nehezebb megtalálni önmagunkat. Többet tanulunk, egyszerre akár több szakon is, több mindenre kell figyelni, mert rengeteg impulzus ér minket minden nap. Emiatt viszont sokkal elveszettebbek lettünk, az önmagunkra figyelés talán már nem is olyan fontos. A főszereplő Dóri, a karakterem is későn hallja meg, mi fontos számára. Amit el kell engedni, azt merjük elengedni, ha valami nem sikerült, ne üljünk felette, mint egy kotlós tyúk. Az élet megy tovább. Nagyon fontos, hogy néha vegyünk egy mély levegőt. Dóra tökéletesen megteremtette magát, de nem jönnek be új emberek, új impulzusok a világába.
Te szabad utat engedsz az új impulzusoknak?
Régebben nagyon zárt voltam. Nem nevelkedtem semmilyen ideológia vagy vallás szerint, a szüleim megadták a teret, hogy magam dönthessem el, miben hiszek. Ezáltal viszont volt bennem egyfajta kétkedés. Ha valaki vallásos volt, azt gondoltam, biztos félnek, nem tudják egyedül megoldani a problémáikat, ezért van szükségünk egy mankóra, ami a vallás. Rosszul tettem, hogy legyintettem rájuk, ahelyett, hogy megkérdeztem volna, miért hisznek abban, amiben. A most meghalt Jiří Menzel mondta, hogy
minden embernek megvan a maga igaza, mert mindenki más gyökerekből táplálkozik, de senki sem kap feloldást az alól, ha elítél mást a saját igaza miatt. Én nem bírálhatom felül a te igazadat.
Vitázhatunk, az nagyon jó, de ezt a helyén kell kezelni. Hogy ebből gyűlölködés, háború legyen, nem megengedhető.
Látom, hogy a kezedre rajzoltad, hogy szabadságot az SZFE-nek. Miért érezted úgy, hogy ezt magadra kell írni?
Nem lehet elmenni amellett, ami történik. Azoknak az embereknek, akik most a kuratóriumi tagságban kaptak helyet, bele kéne gondolniuk, hogy ha tanulóként rájuk akartak volna kényszeríteni egy ideológiát, mit szóltak volna hozzá.
Ne kerülgessük a forró kását: ha Vidnyánszky Attilának, aki anno a kijevi egyetemen csillogó szemű diákként tanult, azt mondták volna, hogy kizárólag ukrán nemzetiségi dalokat és irodalmat tanulhat, hogy reagált volna?
Én is tanítok színészhallgatókat, de mindig ügyelek arra, hogy senkire semmit se kényszerítsek rá. Hogy a magánéletemben miben hiszek, az a saját döntésem, de amikor tanítok, a szakmát kell tanítanom. Ha egy diákot a nemzeti kultúra érdekli, semmi gond, csinálja azt, de ha mást más érdekel, akkor neki is legyen meg a lehetősége, hogy azzal foglalkozzon.
Milyen hangerővel mered kimondani a véleményed? Nem tartasz attól, hogy néhány néződben ellenszenvet keltesz ezzel?
Ez nem politikai kérdés, hanem társadalmi. Most a Színház- és Filmművészeti Egyetemről van szó, itt művészetekkel foglalkozunk, ami sokszínű. Én abban hiszek, hogy az egyetemek autonómiájának minden körülmények között meg kell maradniuk. Arra viszont ugrok, ha azt mondják, ez egy liberális iskola. Az, hogy elfogadok különböző orientáltságú embereket, egy csodálatos dolog, így kéne léteznünk egymás mellett.
Ezért könyvelnek el engem liberálisnak, mert elfogadom a másikat? Senki nem lesz azért felsőbbrendű, mert heteroszexuális. Az ilyen alsóbb- vagy felsőbbrendűséget hirdető gondolatok ellen fel kell lépni.
A történelem nagy tragédiái mindig úgy történtek, hogy elkezdtünk gyűlölködni.
Az interjú előtt mondtad, múlt héten még Pozsonyban voltál, Prágában is forgattál idén. Hol érzed magad a legjobban, hol a leghálásabb színésznek lenni?
A csehek nagyon szeretik a színészeiket, ahogy a szlovákok is, a magyaroknál erre annyira nincs rálátásom. Sok embernek, akik állandóan csak a saját mondókájukat ismételgetik oda-vissza, azt tanácsolnám, hogy menjenek el, ismerjenek meg más országokat, tudják meg, ott hogyan működnek a dolgok. Nekem ez sokszor segít, én állandóan úton vagyok. Azt vettem észre, hogy Magyarországon nagyon sok a szemétdomb, ahol nagyon sok kakas is van.
A színésznővel legújabb filmjéről és az SzFE-tüntetésről is beszéltünk. Interjúnk az őszinte, lelkes és heves Kereskes Vicával.
477 · Sep 11, 2020 09:44pm Tovább a kommentekhez