Augusztus végén derült ki, hogy Curtis és felesége, Széki Kriszti elválnak egymástól. A szakításról mindketten nyilatkoztak már hosszabb vagy rövidebb formában, a fiatal édesanya azonban most elmondta, megérezte, hogy a rappernek lett valakije az utóbbi időben. Azóta már ki is derült, ki - Barnai Judit kosárlabdázó.

Széki Kriszti a Tények Pluszban beszélt arról, hogyan élte meg az elmúlt időszakot. Elmondása szerint számára már korábban egyértelművé vált, hogy Curtisnek kapcsolata lett a szakításuk után.

Azért is éreztem, hogy van neki valaki, mert napi szinten kapcsolatban voltunk, tehát telefon, videóbeszélgetés, és az utóbbi időben ez megszakadt, nyilván érezhető volt. Azért a nők nem hülyék, meg a megérzések nem csalnak. Szóvá is tettem neki, mondtam is neki folyamatosan, de tagadta. (...) Csalódott voltam, volt amikor szomorú, volt amikor nagyon éreztem a hiányát, volt amikor kevésbé, amikor dühös voltam, nagyon haragudtam rá és meg tudtam volna ölni. De azt gondolom, hogy ennek ki kellett derülnie, szembesülnöm kellett azzal, hogy igenis neki van valakije, vagy hogy mással is volt kapcsolata, vagy van, nem tudom. Most tudtam azt mondani, hogy teljesen elengedtem ezt az egészet

Széki Kriszti hozzátette, hogy bár jelenleg nem keres kapcsolatot, úgy érzi, már el tudja képzelni magát egy másik férfi mellett, és a közeljövőben akár az is bekövetkezhet, hogy képes lesz nyitni mások felé.

Mindeközben a hot! magazin arról írt, hogy Curtis nem kisebb titkot osztott meg Hajdú Péter műsorában, mint hogy egyszer volt rá példa, hogy fizetségért cserébe feküdt le egy nővel. Elmondása szerint egy ismerősén keresztül kereste fel őt a Dániában élő hölgy, akivel „hat kilóért” bele is ment a dologba. Állítólag már az aktus után visszament a reptérre, és soha többet nem csinálna hasonlót.