Szeptember közepén írtuk meg, hogy Liptai Claudia koronavírus-tesztje is pozitív lett. A műsorvezetőt nagyon meglepte az eredmény, ugyanis tünetmentes volt. Azóta már visszatérhetett a közösségbe, azonban a szövődmények még most is kínozzák.

Sajnos vannak kis maradványértékei ennek Covidnak. Nagyon sokszor vagyok fáradt, fáj a fejem és a legrosszabb, hogy nagyon komoly szaglás- és ízvesztésem van, ami azt jelenti, hogy tényleg semmit nem érzek. (...) Tudom, hogy félünk valamitől, ami ismeretlen, de én mindenkit arra kérek, hogy legyen tisztelettel az embertársai iránt, és legyen tisztelettel azok iránt, akik vagy betegek voltak, vagy még előtte állnak vagy éppen betegek. Ez nagyon fontos ezekben az időkben, hogy átöleljük egymást, ne pedig eltaszítsuk

– mondta Facebook-videójában Liptai, hálálkodva követőinek és szeretteinek, akik végig tartották benne a lelket a karantén alatt.