DSC7337

Lakatos Márk szüzességét egy olyan férfi vette el, aki ma már egy közismert családos apuka

2020.11.13. 08:32 Módosítva: 2020.11.13. 09:13

Hajdú Péter nemrég indult műsora, az Összezárva Hajdú Péterrel  legutóbbi vendége Lakatos Márk volt, aki nemcsak arról beszélt, hogy még sosem volt párkapcsolata, hanem arról is, hogyan veszítette el a szüzességét, szúrta ki a Blikk.

Volt egy nagy szerelmem gimnáziumban, vele feküdtem le először. Nem árulom el a nevét, mert ő azóta egy közismert médiaszereplő

- kezdett bele Lakatos, majd úgy folytatta, hogy kezdetben barátok voltak, aztán kapcsolatuk egyre szorosabbá és szorosabbá vált, mígnem "megtörtént a dolog."

Ma már gyerekei vannak, heteroszexuálisként él, neki ez egy kaland volt. Igen, furcsa lehet, de egy heteroszexuális fiúval volt az első szexuális élményem, és azután is sok heteróval volt kapcsolatom.

A fenti promóvideóból az is kiderült, hogy Lakatosnak még nem volt párkapcsolata, csak egyéjszakás kalandjai és rövid viszonyai. A műsorban Hajdú arra is megkérte, miután vendége ruháira azt mondta, ilyet férfi soha nem venne fel, hogy játssza el, hogyan coming outolna most az apának.