November 30-án kezdődik a VIASAT3-on futó Feleségek luxuskivitelben 4. évada, amiben egy új luxusfeleség is bemutatkozik. Az Oroszországban született, Londonban diplomát szerzett Anfisa Bulgakova a Velvetnek adott exkluzív interjújában munkájáról és gyermeknevelési elveiről is beszél, és azt is elmondta, milyen meseszerű annak története, ahogy jött össze férjével.

Még szűk egy hét van a Feleségek luxuskivitelben bemutatójáig. Izgulsz?

Izgatott vagyok, mivel egy nagy mérföldkő volt az életemben a műsor. Bevallom, sokáig gondolkodtam, hogy elvállaljam-e, hiszen még sosem szerepeltem ilyen típusú produkcióban. Kíváncsian várom, milyen lesz visszanézni magam, és milyen visszajelzéseket kapok majd a nézőktől.

Mit képviselsz a műsorban?

A nőiességet, az eleganciát. Beauty coachként tevékenykedem, ami röviden annyit jelent, hogy egy teljesen természetes hozzáállást képviselek a szépségápolásban. Kezünkbe tudjuk venni a saját szépségünk. A face yoga, vagy másképpen, az arcmasszázs elkötelezett híve vagyok, amivel gyönyörű eredményeket lehet elérni. Ha helyesen és rendszeresen végezzük a gyakorlatokat, akár tíz évet fiatalodhat a bőrünk.

Ebből az is következik, hogy botoxellenes vagy?

Nem a botox ellen szeretnék beszélni, hanem a face yoga mellett, amelyet egy mesterképzés keretében sajátíthattam el. Úgy gondolom, egy fiatal, 30 éves bőrt még nem kell botoxoltatni, ki tudja, milyen állapotba kerül tőle sok évvel később Ráadásul a bőr egy idő után szinte hozzászokik a kezeléshez, évente többször, rendszeresen kell járni, hogy a kívánt eredmény megmaradjon. Az pedig, hogy a bevitt méreganyag hogyan tud egyáltalán távozni a szervezetből, egy nagyon jó kérdés, nem tudhatjuk rá a biztos választ.

Beauty coachként én a természetes szépségben hiszek, abban, hogy meg kell maradni az eredeti vonásoknál, az egyediségünket fenntartsuk.

Gyerek voltál, amikor a családoddal Szibériából Magyarországra költöztetek. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

1993-ban költöztünk Magyarországra a családommal, ekkor én hét éves voltam, a húgom pedig még csak hat hónapos. Azóta külföldön is éltem, Londonban tanultam, ahonnan három diplomával jöttem haza. Az Imperial College-ban szereztem mesterképzést stratégiai marketing szakon, elvégeztem a Condé Nast Vogue-kurzust, ahol olyan előadók tanítottak, mint Victoria Beckham és Tommy Hilfiger. Fantasztikus élmény volt.

Visszatérve még egy picit a Magyarországra költözésetekre, könnyen beilleszkedtél?

Ez egy nagyon nehéz időszak volt, apa hirtelen döntött úgy, hogy költözzünk ide. Nem voltak magyar rokonaink, nem beszéltem a nyelvet. Oroszországban már jártam iskolába, jó tanuló voltam, de itt nehézségekbe ütköztem a nyelv miatt. Hozzáteszem, harmadik osztályos koromban már olyan jól megtanultam a magyar nyelvet, hogy egy nyelvtanversenyen második lettem, a szüleim nagyon komolyan vették a taníttatásom. Nem volt könnyű dolgom a kilencvenes évek elején,

a diákok és a tanárok is másképp álltak hozzám, nyilván a származásom miatt, történelmi-politikai okokból is.

Ez az időszak sajnos kellemetlen élményként él bennem a gyerekkoromból, ami csak azután rendeződött, hogy annyira megtanultam magyarul, hogy ki tudjam fejezni az érzéseim, gondolataim, és képes voltam kiállni magamért.

Háromgyerekes anya vagy, milyen szülőnek tartod magad: szigorúnak vagy engedékenynek?

Vannak olyan helyzetek, mikor szigorúbban viselkedem, de van, amikor az anyai szívemnek engedek, és engedékenyebb vagyok, mint kellene. A férjemmel igyekszünk helyesen nevelni őket, jó példát mutatni nekik, és eközben megpróbáljuk a legjobbat biztosítani számukra, hogy szép gyermekkoruk legyen.

Ha már szóba jött a férjed, Sergiy Stakhovsky, ukrán teniszező, hogy ismerkedtetek meg?

Londonban találkoztunk először, ahol Sergiy segített akkreditálni a wimbledoni versenyre. A húgom és az ő öccse korábban is ismerték egymást, hiszen ekkoriban mindketten versenyeztek a 18 év alattiak kategóriájában. A barátnőmmel mentünk, de ekkor csak körülbelül öt percig beszélgettünk Sergiy-jel. Aztán később, amikor Párizsban modellkedtem, egyik nap kiírtam a Facebook oldalamra a barátaimnak, hogy nincs-e véletlenül valaki más is rajtam kívül a városban. Csak Sergiy válaszolt, aki éppen egy verseny miatt volt ott. Elhívott vacsorázni, mivel valamennyire már ismertük egymást, én pedig igent mondtam, hiszen nekem is nagyon szimpatikus volt.

Innentől kezdve pedig nagyon gyorsan zajlottak az események. Három hónappal később megkérte a kezemet, az első randi után tíz hónappal pedig össze is házasodtunk.

Később elmondta, hogy már az első vacsoránk közben tudta, hogy én leszek a felesége és a gyermekei anyja. Nagyon egy hullámhosszon voltunk, kiderült, hogy sok mindenben hasonlóképpen gondolkodunk, a szimpátia és a vonzalom pedig egyre erősebb lett. A kapcsolatunk kezdetén sokszor bizonyította, hogy komolyan gondolja a dolgot, valóban velem szeretné leélni az életét, és én is megéreztem, hogy ő a tökéletes választás számomra. Tudtam, hogy végre eljött az az igazi férfi az életembe, akire idáig vártam, és a mai napig hálát adok az életnek, hogy aznap ő is pont Párizsban volt.