vv vivi.png

VV Vivien azt mondta, megerőszakolták, utána öngyilkos akart lenni

2020.11.26. 08:38

A lányok és a  fiúk is tartottak egy vetkőzős műsort a Való Világ 10. szériájában, amit VV Vivien kissé sietve tudott le. Miután szinte szaladva távozott rövid tánca után a fiúk elől, elmondta a lányoknak, hogy a vetkőzős feladat traumatikus emlékeket idézett benne fel: másfél évvel ezelőtt nemi erőszak áldozata volt, amiről eddig senkinek nem beszélt. (Később viszont már pontosított, azt mondta, csak néhány barátnője tud róla.)

Ez egy nőnek a legmegalázóbb, ami valaha történhet vele

- kezdett bele VV Vivien akadozva, majd amikor rákérdeztek, elmondta, hogy megerőszakolták.

VV Vivient egyik barátnője csapta be, áthívta magához, hogy borozzanak, ám a lakásban nem a nő, hanem a barátja fogadta a borral érkező Vivient, azzal a szándékkal, hogy megerőszakolja. 

Gondoljátok, hogy nem egy 50 kilós férfi volt.

Vivien azért is hallgatott a történtekről, mert édesapja haldoklott és nem akarta az utolsó napjait "elbaszni". VV Vivien azóta sem tudta feldolgozni a történteket, az öngyilkosság is megfordult a fejében, annyira utálta az életét és saját magát. 

Annyira naiv voltam, azóta gyűlölöm a férfiakat. (...) Ezért érzékeny ez a pont, hogy jaj, kék és zöld vagy. Nekem mindenem az volt, szilánk volt a lábamba, és egyszerűen szar volt az egész életem, öngyilkos akartam lenni. Nem tudtam tükörbe nézni, nem akartam nő lenni. 

Amint VV Vivien kiment a szobából a történetét meghallgató lányok sutyorogni kezdtek. 

- Ilyen kamut mondani, geci! Annyira átlátszó!

- Szerintem ez kamu.

- Szerintem is, ő így akar felkapaszkodni.