Hugh Grant a Los Angeles Timesak beszélt arról, hogy miért hagyott ki több év szünetet a filmezésben. A színész szerint nem arról volt szó, hogy ő akart pihenni, hanem inkább arról, hogy Hollywood nem kért belőle. 

2005-től elég rossz passzban voltam, nem sokkal a Zene és szöveg forgatása után (a filmet 2 évvel később mutatták be - a szerk.) .Elegem volt az egészből. Aztán 2009-ben visszamentem, és csináltam még egy filmet.  Ez volt az a pillanat, amikor nem én hagytam ott Hollywoodot, Hollywoodnak lett elege belőlem. Hatalmas bukás volt az a film Saram Jessica Parkerrel. 

A színész a Hova lettek Morganék? c. filmjére utalt, ami sem a kritikusoknak, sem a nézőknek nem tetszett túlságosan. 

Akár akartam, akár nem, hirtelen véget ért az az időszak, amikor egy jólfizetett, főszerepeket vállaló férfiszínész voltam. 

Grantet kissé zavarta életének drámai változása, de legalább volt ideje másra is a munkán kívül. Például foglalkozhatott a gyerekeivel, akiket Anna Eberstein szült neki 2012-ben, 2015-ben és 2018-ban. A színész magát öreg férfinek nevezte az interjúban, akinek fiatal gyermekei és egy kimerült felesége van. 

Szóval ha a gyereknevelésről beszélünk, ez egy óráról órára szóló túlélés.