Egy Trónok harcára hajazó idézet, a Winter is coming (közeleg a tél) volt a hétvégi Dancing with the Stars témája, ami az utolsó előtti adásához érkezett el: jövő héten már a fináléját láthatja a műsornak A legutóbbi adásban ismét két versenyzőpáros került a veszélyzónába: Győrfi Dani és Tóth Dávid izgulhatott, akik közül a keringőt és paso doblét is táncoló

Tóth Dávidnak kellett búcsúznia a versenytől. 

Az eredményhirdetés előtti háttérbeszélgetésben Tóth Dávid arról beszélt, hogy annyi elvárással indult neki a műsornak, hogy ne ő essen ki legelőször, majd miután ez a vágya teljesült, táncpartnere, Lissák Laura célkitűzésén dolgoztak, vagyis azon, hogy bekerüljenek a döntőbe. A verseny vége felé közeledve rengeteget gyakoroltak, volt, hogy napi 10 órát is.

A zsűri ebben az adásban pontozott utoljára, a nagy döntőben már kizárólag a nézőkön múlik, hogy ki nyeri meg a versenyt.