A coloradói Aspen néhány évvel ezelőttig az amerikai A-listás hírességek kedvenc telelőhelye volt, mert gyönyörű hegyvidéken fekszik, sok ott a hó, lehet síelni és kuckózni. Az elmúlt években aztán megrohamozták a realitycelebek, instagram-modellek, és minden más, alacsonyabb kategóriabesorolású celebek. Valószínűleg ettől függetlenül is menőnek számító, vonzó úticél lesz, csak mondjuk Mariah Carey, Gwyneth Paltrow, Reese Witherspoon és Katy Perryék nem oda fognak elutazni, nehogy belefussanak egy-egy többé-kevésbé meztelen influenszerbe. (Ami azt illeti, idén még nem is volt jele annak, hogy ott lennének, az előző téllel ellentétben.)

Ebben a heti trendben öt olyan személyt láthat majd, akik viszont nagyon is elmentek Aspenbe az elmúlt napokban, és ott valamilyen érdekes módját mutatták be a megjelenésnek. Melyikük megoldásai nyerik el leginkább a tetszését?

Kendall Jenner

A 25 éves modell egy haspólóban érkezett a síparadicsomba, amit valószínűleg kicsit azért megbánt. Azóta számtalan öltözetben mutatkozott, de ez az egyértelműen fázós összeállítás a legérdekesebb – a fent kezdődő galériára kattintva megtekintheti az usánkáját is, illetve egy másik, ezzel tökéletesen ellentétes szettet, otromba lábbelivel.

Stella Maxwell

A 30 éves modell, akiről régebben azért írtunk sokszor, mert jóban voltak Palvin Barbarával (lehet, hogy még mindig), a fenti képen egy kicsit továbbfejlesztette a téli haspólózást. Valószínűleg csak azért öltözött fel így, mert a képen látható ruhamárkáknak megígérte, épeszű ember ritkán bolyong a hóban bokáig érő ködmönben és köldököt szabadon hagyó felsőben. De olyat meg végképp ritkán csinál, hogy egy szál bugyiban és bakancsban ácsorog a hóban, márpedig a galériában erre is láthat példát.

Vajna Tímea

A 38 éves Vajnáról már írtunk a héten, amikor visszaszólt egy trollnak, aki szerint nem is gyászolja Andy Vajnát. A férje halála óta modellként, influenszerként ismerhető Vajna az új szerelmével ugyancsak Aspenben időzik, és nála is volt olyan pillanat, amikor haspólóban volt látható, de tippünkre ez egy ruhaboltban esett meg vele. A többi ruhaválasztása igazán sztenderdnek mondható, téli városi viseletek.

Winnie Harlow

A Topmodell leszek! című műsorban feltűnt, 26 éves modell elég sok jó szerződést köthetett, mert egymás után fotózkodik életszerűtlenül, sokféle ruhában. Ha a galériára kattint, nemcsak ebből a fürdőruhás kiadásából láthat még egyet, hanem a sípályaszéli flamingózását/gólyázását is megtekinthetik.

Caro Del Rio

Ki tetszett a legjobban?

Ne aggódjon, ezt a feltörekvő influenszer-ruhatervező-modell-vállalkozónőt mi sem ismertük, csak példának tettük ebbe az összeállításba. Pont úgy dolgozik, mint többezer fiatal nő világszerte: odamegy, ahová a menők járnak, csábos pózokban fotózkodik, és eközben minél több mindent igyekszik eladni. Akár nemcsak termékeket, hanem önmagát is, vonzó reklámfelületként. Itt azért megnézheti felöltözve is.

Igaz, ez tulajdonképpen az írásunkban szereplő összes személyről elmondható: életvitelük fontos része, hogy sok fotó készül róluk, ezeken a közízlésnek megfelelően néznek ki, és ebből valamilyen formában hasznuk származik. Na de melyikük csinálja a legjobban?