Többszáz ember indított pert Kanye West ellen, mert különböző szolgáltatásaikat nem fizette ki, vagy csak késve, de általában az eredeti megállapodásnál kevesebbet. Akadnak köztük olyanok is, akik azt sérelmezik, hogy amíg West egyik produkciójában dolgoztak, még a törvényben előírt evős/vécére menős szünet lehetőségét sem biztosították nekik.

A Page Six azt írja, összesen két nagy pertársaságról van szó, az egyik háromszáz, a másik ötszáz embert tömörít. Azt nem tudni, mekkora köztük az átfedés, de mindannyian West nagyszabású vasárnapi istentiszteletein működtek közre.

Frank Kim ötszáz előadót képvisel, a Harris & Ruble pedig 300 stábtagot. Egy Raina Leon nevű fodrászt azt sérelmezi, hogy 120 napig kellett várnia, hogy egy 2019. novemberi számláját kiegyenlítsék – de még abból is levonták az átutalás díját (körülbelül 161 ezer forintos összegről beszélünk, ebből majdnem hatezer forintot). Egy Michael Pearson nevű előadóművész azt sérelmezte, hogy a 250 dolláros napidíja mellett (73 ezer forint) nem ehetett vagy mehetett vécére, viszont egész nap állnia kellett, vagy a padlón ülnie, mert nem volt elég szék, és munka után haza kellett gyalogolnia, mert nem biztosítottak nekik ingajáratot.

A két per West 2019 novemberében, a Hollywood Bowl-ban bemutatott operájára is kitér, mert a Nabú-kudurri-uszur előadásán, mint állítják, ugyancsak megsértették a kaliforniai munkatörvényeket: nem fizettek a közreműködőknek, vagy csak késve, nem ismerték el a túlórákat, és a szükséges szüneteket is megtagadták tőlük. Az ügyvédek további potenciális sértetteket keresnek, feltételezve, hogy a végleges számuk megközelítheti az ezret is.

„Senki sem tudja, Kanye mennyire tehet erről, vagy hogy egyáltalán tudta, mi folyik, mert annyira az utolsó pillanatban dőltek el a dolgok, borzasztóan irányították az egészet. Akár félremenedzselték, akár véletlenül, vagy szándékosan [szervezték így a dolgokat], ez egy nagyon komoly ügy” – mondta egy forrás a Sunnak. (A dolog egyébként nem példátlan: egyszer már kesergett a sajtónak egy statiszta, mert nem volt elégedett a munkakörülményeivel, amikor West bemutatóján szerepelt.)

A Los Angeles Megyei Legfelsőbb Bíróság a két pert együtt kezeli, és ugyancsak a Sun szerint Westnek, ha elmarasztalják, akár harmincmillió dolláros (8,8 milliárd forint) kiadással is járhat az ügy (ők már a jogi képviselet várható számláját is belevették).