Több olyan feladatot is kaptak már a Való Világ 10. szériájának játékosai, melyekben megmutathatták, mennyire műveltek. Most is egy olyan várt rájuk, amihez fel kellett eleveníteniük gimnáziumi földrajztanulmányaikat: egy vaktérképen kellett megmutatniuk Európa fővárosait.

VV Merci nagyon nem örült a feladatnak, szégyellte is magát, hogy Budapesten, Olaszországon és Németországon kívül nem tudja, melyik város/ország hol található Európában. 

Egyáltalán nem vagyok otthon ebben sem, a földrajz sem az én tantárgyam. 

A feladat során több rendhagyó megoldás is született, a Madrid feliratú hűtőmágnest Dani egy könnyed mozdulattal Franciaországra rakta (később helyesbített), Szarajevó földrajzi elhelyezkedésében sem volt biztos, mindenesetre Oroszországra tette a feliratot. Merci pedig  az amszterdamos hűtőmágnest többször is Ausztriára illetve Svájcra szerette volna tenni a vaktérképen.