Rosamund Pike (akiről az utóbbi időben leginkább új a netflixes filmje, a Fontos vagy nekem miatt cikkeznek) a Kelly Clarkson Show-ban beszélt arról, hogy egy-egy film plakátján sokszor annyit módosítanak az abban szereplő színészek megjelenésén, hogy ők sem ismernek magukra.
A színésznő a 2011-es Johnny English újratöltvében játszotta Kate Sumner pszichológust, így a film egyik plakátjára is rákerült, de nem pont úgy, ahogy a valóságban is kinéz. Íme, a szóban forgó kép, amelyet aztán később nem használtak – és a valóság.
Pike szerint nagyon is mindennapos jelenség, hogy a színészekről készült fotósorozatokat, plakátokat erőteljesen retusálják/photoshopolják, így sok sztár talán már maga sem tudja, hogy néz ki a valóságban. Clarkson műsorában a színésznő egy másik filmposztert is megemlített, amin utólag megváltoztatták a külsejét. A 2019-ben bemutatott Radioactive c. film plakátján , amiben Marie Curie-t alakította, a szemét barnára színezték.
Még mindig nem tudom, miért volt rá szükség. Ezek annyira szembeötlő változtatások, nem? Könnyen kiszúrod, hogy ó, barnák a szemeim vagy hatalmas melleim lettek.
Talán az sem véletlen, hogy a szóban forgó Johnny English-es plakát már alig hozzáférhető, mivel a színésznő a The Sunday Timesnak korábban azt nyilatkozta, levetette a plakátot.
Emlékszem, rajta voltam a poszteren, amin azt tudtam elsőként megfigyelni, hogy mennyire kihangsúlyozták a melleim. Ez nem én vagyok. Ezt le kell szedniük.