Gaál Noémi, aki korábban a TV2-nek, most pedig az ATV-nek az időjósa, a Blikknek adott interjújában beszélt arról, hogy sosem volt elsődleges célja, hogy megházasodjon, a gyermekvállalásról pedig már letett az 50 éves tévés. 

Azt a tényt nem lehet eltagadni, hogy ez már nem lesz az életem része. Ez egy tényszerű dolog, amelyen a körülmények miatt nem lehet változtatni. Nem kell, hogy ezt szomorúság vagy sajnálat övezze, mindössze a nagybetűs elfogadás.

Gaál szerint már elmúlt az az idő, amikor a gyermekvállalás napirendi téma lenne az életében, ennek okait azonban nem tudja úgy elmagyarázni, hogy mindenki számára érhető legyen. Röviden: így alakította ez élet, ő is, és sok minden más is benne volt. Az időjóstól, aki jelenleg párkapcsolatban él, megkérdezték azt is, hogy gondolkodik-e a házasságon. 

Bármit hozhat az élet, változik az ember, de amikor menyasszony voltam sem volt mindennapos vágy, hogy mikor lesz már esküvőm, mert szerintem nem ez határoz meg egy kapcsolatot.

Gaál korábbi, 14 éves párkapcsolata  2019 májusában ért véget. Akkori párja, Maloveczky Miklós 4 hónappal a megismerkedésük után kérte meg a kezét, de az esküvőig sosem jutottak el. Ettől függetlenül míg együtt voltak, komolyan gondolkodtak a gyerekvállaláson, azt is kitalálták, milyen nevet adjanak a gyereküknek.