Itt az előzetes és pár fontos infó A szolgálólány meséje új évadáról

2021.03.31. 10:16 Módosítva: 2021.03.31. 15:06

Korábban kijött már egy másfél perces beharangozó A szolgálólány meséje című sorozat negyedik évadáról, de most itt a kicsit hosszabb, hivatalos előzetes is. (Magyarországon április 29-től lehet megnézni az HBO Go-n.)

Az összefoglaló annyira tömör, hogy (főleg ennyi kihagyás után) nehéz értelmezni. A harmadik évad azzal ért véget, hogy az Elizabeth Moss alakította June és néhány társnője gileádi gyerekeket csempésznek ki Kanadába, összeesküvést szervezve, miközben többen odavesznek – most az ő további kalandjaikon lesz a hangsúly. June továbbra is vissza akarja szerezni a lányát, az előzetes alapján nem sem jól alakul, és küzd az igazságért, miközben sok mindent elveszít. Szívtelen Lydia (Ann Dowd) kikészül a sok elröptetett gyerek miatt. A Waterfordok (Yvonne Strahovski, Joseph Fiennes) pedig Kanadában taktikáznak – erről jött korábban pár forgatási képünk, itt megtekinthetők.

Az új évadban szerepel az említettek mellett még Alexis Bledel (Emily Malek), Madeline Brewer (Janine), Max Minghella (Nick) is, meg még persze sokan mások.