GettyImages-495106700

Harry herceg hazamegy nagyapja temetésére, Meghan Markle nem

2021.04.12. 07:00

Április 17-én fogják végső nyugalomra helyezni Fülöp herceget, a windsori kastélyban található Szent György-kápolnában. II. Erzsébet angol királynő férje április 9-én hunyt el, 99 éves korában, a királyi család azóta a gyász időszakát tartja, és így lesz ez a szertartásig.

Mint azt Zsófia wessexi grófné – Fülöp legkisebb fiának, Eduárdnak a felesége – a sajtónak a hétvégén elmondta, mindannyian fel voltak készülve arra, hogy a két hónap híján száz éves herceg egészségi állapota romolhat, hiszen szívműtétje volt, és egy hónapot töltött kórházban, ennek ellenére halála megrázta az egész családot. Abból viszont mind erőt merítenek, hogy elhunyta békés volt („mintha valaki csak kézen fogta volna, és már el is ment”), és hogy milyen szép és szeretetteljes megemlékezések születtek, illetve mennyire együttérző üzeneteket kaptak.

A hétvége folyamán az is kiderült, hogy a temetést családi körben tartják, még Boris Johnson miniszterelnök sem lesz jelen, hogy minél több családtag vehessen részt. Harry herceg, aki állítólag nagyon közel állt nagyapjához, ott lesz, várandós felesége (a lányuk nyár elején születik), Meghan Markle viszont orvosa javaslatára kaliforniai otthonukban marad, noha szeretett volna csatlakozni hozzá. Katalin hercegné szülei viszont ott lesznek: a Page Six azt írja, mind Károly hercegék, mind Vilmos herceg nagyon közeli, szeretetteljes kapcsolatot ápolnak Carole és Michael Middletonnal.

Hogy a családi kapcsolatokra ez hogyan fog hatni, csak találgatni lehet: az elmúlt hónapokban az Egyesült Államokban nagyon megviselte a királyi család renoméját az a tévéinterjú, amelyet Harry herceg és Meghan Markle Oprah Winfrey-nek adtak, és amelyben egyértelműen tudatták a világgal, hogy nagyon rossz volt nekik a királyi család kötelékében, dolgozó családtagként élni. (Néhány állításukat azóta viszont hivatalos források cáfolták.) Fülöp herceg állítólag őrületnek minősítette ezt az interjút, amelyből „semmi jó nem származhat” de nem zavarta, hogy akkor került adásba, amikor őt éppen kórházban ápolták. Mindössze úgy vélte, hogy személyes problémákról nem kellene a tévében beszélni, és ezt a nézetét már a kilencvenes évek óta hangoztatja.

A királyi család a közösségimédia-oldalain az elmúlt és az elkövetkező napokban olyan képeket és információkat közöl, amelyek révén kicsit jobban megismerhetik Fülöp herceget az érdeklődők. Az alábbi fotó 1988-ban készült róla, veszélyeztetett pillangók vándorlását csodálja meg – a WWF, a Természetvédelmi Világalap elnöke is volt.

Borító-és címlapkép: a hercegek a 2015-ös rögbi-világkupán.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Harry herceg hazamegy nagyapja temetésére, Meghan Markle nem

Orvosi javaslatra. A szűk körű gyászszertartáson viszont csak közeli családtagok vesznek részt, ott lesznek Katalin hercegné szülei is.

6 · Apr 12, 2021 07:00am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments