Különleges lehetőséget kínál most a booking.com: aludhatunk annak a hálószobának a másolatában, ahol Jennifer Aniston és Courteney Cox, vagyis Rachel és Monica éltek – írja a Page Six. A vendégeket egyedi túrával, vacsorával és italokkal, valamint késő esti játékkal várják. Kávét és reggelit is kapnak majd a Central Perkben, akárcsak a sorozat szereplői.

A cikk szerint az érdeklődők május 23-án és 24-én foglalhatnak, egy éjszaka pedig 19,94 dollárba, nagyjából hatezer forintba kerül. Az összeg a bemutató évére utal. A sorozat először 1994-ben került adásba, és 2004-ig futott.

A rajongók már évek óta egy különleges kiállításon tekinthetik meg a legendás műsor díszleteit New Yorkban a 130 E 23rd Street cím alatt, a Gramercy negyedben. Ide 45 dollár a belépőjegy. A tárlat nem hardcore rajongóknak köszönhető, hanem a Warner Brothersnek, aki ezzel a pop-up kávézóval ünnepelte a sorozat bemutatójának 20. évfordulóját.

Nagy bejelentés, hogy május 27-én érkezik az új, különleges rész a Jóbarátok című sorozatból - erre utal a sorozat szereplője, Matt LeBlanc Instagram-bejegyzése.

A reunionban feltűnik majd David Beckham, Justin Bieber, a BTS és Lady Gaga is, és nagynevű színészekből sem lesz hiány: Kit Harington, Reese Witherspoon és Tom Selleck is szerepelnek majd a különleges epizódban.