A Hollywood Reporter magazinnak adott interjújában Billy Porter elmondta, hogy több mint tíz éve HIV-pozitív. Az 51 éves színészt 2007-ben diagnosztizálták, és szinte senkivel sem osztotta meg a hírt, még édesanyjával sem.

Szerettem volna élni az életem, karriert építeni, és nem voltam biztos abban, hogy ezt megtehetem akkor is, ha a rossz emberek tudják meg. Egy újabb ok lett volna, hogy diszkrimináljanak engem egy eleve diszkriminatív szakmában. 

2007-et eleve élete legrosszabb évének tartja, mert a diagnózis előtt megállapították, hogy kettes típusú cukorbetegsége van, és anyagilag is tönkrement.

Elnémított a szégyen, amely az eleve meglévő szégyenemhez járult, és ezzel a szégyennel éltem némán 14 éven át.

 Sokáig még édesanyjának sem mert beszélni a dologról. Férjével, Adam Smithszel a járvány alatt Long Islandre költöztek, elmondása szerint a karanténban töltött idő késztette arra, hogy szembenézzen a traumáival, így azzal is, hogy 7–12 éves kora között molesztálta a nevelőapja. Sokat segített neki a történtek feldolgozásában, hogy Posecímű sorozatban HIV-pozitív szereplőt alakít, rajta keresztül kibeszélhette és feldolgozhatta azt, ami vele történt.

Porter családja vallásos közösségből származik, édesanyját a meleg fia miatt eleve rosszul ítélték meg abban a közegben. A színész úgy döntött, csak a halála után áll a nyilvánosság elé a diagnózissal, hogy ne okozzon neki további kellemetlenséget – végül idén mindent elmondott neki. Anyuka pedig el sem hitte, hogy képes volt ezt eltitkolni előle.

Akkor is szeretlek

– mondta neki, amitől Porter hatalmas megkönnyebbülést érzett.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Billy Porter több mint tíz éve HIV-pozitív

2007 volt élete legrosszabb éve: már diagnosztizálták kettes típusú diabétesszel és anyagilag is tönkrement, amikor a hír kiderült.

0 · May 20, 2021 08:59am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments