Kate Moss tetoválni tanul, hogy a Glastonbury fesztiválon már munkába is állhasson – írja a Mirror. A lap a szupermodell régi barátjával, egyben tetoválómesterével, Daniel Casone-nal készített interjút, ebből derül ki, hogy Moss nemcsak felkérte, hanem már rajzolt is rá.

Régóta ismerik egymást: pár évvel ezelőtt ő frissítette fel a modell madaras deréktáji tetoválását is, mert az eredeti alkotója (Lucian Freud) azóta elhunyt. Legutóbb pedig áthívta magához, hogy készítsen rá egy új mintát, megbeszélték, hogy a Glastonburyn együtt fognak dolgozni, és a karjára már fel is rakott ezt-azt: egy „Kate”-et, és egy szívet. 

Daniel Casone – akit egyébként eredetileg Kászonyi Dánielnek hívnak – elmondása szerint a modell kicsit esetlenül állt a dologhoz, de ő szabad kezet adott neki, mert mégiscsak Kate Mossról van szó. „Elég fájdalmas volt, mert nem tudta, mit csináljon, és elég mélyre ment, de azt gondoltam, tudod mit, nem bánom.”

Mossnak egyébként hét tetoválása van, ezek közül a madarak a legnagyobbak, de van még rajta kicsi horgony, kereszt és szívek is. Az alábbi minigalériában láthat közülük néhányat.

Ön egyébként merne tetováltatni, ha fennállna a lehetőség, hogy Kate Moss a Glastonbury fesztiválig szerez egy kis gyakorlatot? Őszintén!

Őszintén:

A Londonban élő és alkotó Kászonyiról pedig nemrég közölt érdekes portrét a Bors, ha az egész történetből a magyar szálra a legkíváncsibb – ami érthető. Külföldi ügyfelei közül még Rita Orát érdemes említeni, a magyar celebek közül pedig Annoni Zita, Árpa Attila, Szalontai Szilvia, Rico és Miss Mood is visel Kászonyit.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Kate Moss tetoválni tanul egy magyar mestertől

A Daniel Casone néven, Londonban alkotó Kászonyi Dánielre már írt-rajzolt is egy keveset, de a Glastonburyn tervez kiteljesedni.

0 · Jun 14, 2021 09:59am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments