Nem kell a hibátlannak lenni, az elérhetetlen álmokat hajszolni, mert már most is a helyeden vagy, jó úton jársz – vallja mély meggyőződéssel az idén augusztus 19-től a hazai mozikban is látható romantikus vígjáték, az Így vagy tökéletes. Ebből láthat most egy kis ízelítőt!

Az Így vagy tökéletes elkészítésért az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb elsőfilmes rendező díjával kitüntetett Varsics Péter, A tanár és az Apatigris című sorozatok írójának, Csurgó Csabának a forgatókönyvét vitte vászonra, kiváló szereplőgárdával. A budapesti Katona József Színház művésze, Fekete Ernő alakítja a szépírással próbálkozó reklámost, Somos Andrást, aki a filmben a sikerkönyvet jegyző írónőt, Tordai Katát megformáló vajdasági színésznővel, Béres Mártával keveredik romantikus viszonyba. Mellettük feltűnik még a történetben az András tinilányát életre keltő Hais Dorottya, a tévéből örökké visszamosolygó modellt játszó Trokán Nóra, a csélcsap regényírót megszemélyesítő Lengyel Tamás, illetve Dér Zsolt, mint az új generációs, ambiciózus reklám szakember.

A kisebb szerepekben pedig szintén olyan kitűnő színészek láthatóak, mint Thuróczy Szabolcs, Hegedűs D. Géza, Ónodi Eszter, Gáspár Tibor, illetve Elek Ferenc.