Csősz Boglárka az augusztus 22-én debütáló új TV2-es műsorban, a Totemben tér vissza a tévéképernyőkre. Sokan azt gondolják, hogy csak egy dúsgazdag üzletember felesége, ám mindent megtesz annak érdekében, hogy bebizonyítsa rátermettségét és kitartását. Az üzletasszonnyal szépségről, jótékonykodásról és a példaképek fontosságáról is beszélgettem a kaland-reality sajtótájékoztatóján.

Már a műsor első képkockáiból feltűnt, hogy az erdőben, a forgatások alatt is sminkben látható. Minden reggel szépítkezéssel kezdte a napot?

Ebben is maximalista vagyok, igyekszem az élet minden pillanatában odafigyelni, hogy úgy nézzek ki, hogy jól érezzem magamat. Azért, mert kinn vagyunk a természetben, még lehet sminket használni. A napi rutinom a minőségi arcápolás, fiatalkorom óta ügyelek a bőröm egészségére, hiszen hosszútávon is így marad szép. Eszem ágában nem volt azért otthon hagyni a kozmetikumokat és a sminket sem mert jurtában fogok lakni. A kamera is mindent felnagyít, nekem pedig fontos, hogy komfortosan érezzem magamat, akkor tudok maximumon teljesíteni. A többieket is kisegítettem, például krémekkel, de a tigrisbalzsamtól a lóbalzsamig minden volt a táskámban. Nap végére teljesen kiszáradt a bőrünk, szóval jól jöttek a piperetermékeim. ű

A reggeli ébredés is fontos: megkértem a játékostársaimat, hogy ha felkelnek, csendben legyenek, ne zavarjuk a másik nyugalmát.

Baronits Gábor (szerk. a Szarvasok csapatának másik tagja) például nemcsak ebben, hanem a reggeli kávézásban is partnerem volt.

Közel áll önhöz a nomád életmód?

Amikor a férjemmel utazunk a világban sokszor olyan helyeken járunk, ahol szegényesebb a civilizáció, gondolok itt például arra, hogy egy kórház sincs a közelben. Erdélyi lány vagyok, ott nőttem fel, szóval pontosan tudtam, mire is számítsak az erdőben. Rengeteget túráztam, bicikliztem és hegyet másztam ilyen terepeken, nem volt idegen számomra a környezet. A végletes emberi viselkedés annál inkább, ebből lesz bőven a Totemben.

Az rögtön feltűnt, hogy elég szélsőséges karakterek találkoztak egymással.

Abszolút! Jómagam egy nagyon békeszerető ember vagyok, aki nehezen viseli az egocentrikus egyéneket. Én kiállok a véleményem mellett. A nézők biztosan azt látják majd, hogy mennyire kemény a karakterem, főleg a fiúkkal, akiket megpróbálok rávezetni arra, hogy bizonyos helyzetekben hogy is illene viselkedni.

A férje mit szólt, amikor igent mondott a felkérésre?

Örült, mindenben támogat, hiszen a szereplés is az életünk része. Egy dologtól tartott, méghozzá a hidegtől. Beteljesült a félelme: kaptam egy komoly torokgyulladást. Szerencsére elég hamar összekaptam magam.

Hogyan élte meg az elmúlt egy évet, a koronavírus-járványt?

Egy új vállalkozásba kezdtem: megcsináltuk a világ első vírusmaszkját. Ennek a terméknek a különlegessége, hogy a használót és a környezetét egyszerre védi a fertőzéstől. Tavaly március óta nagyon keményen dolgozom.

Bekerültünk a magyar kórházakba is, sokat adományoztam, egészségügyi intézményeket látogattam.

Segíteni akartam, pénzt és energiát öltem ebbe a projektbe. Kiváló mérnökeink vannak, büszke vagyok, hogy ilyen hosszútávon is hasznos projektbe vágtunk bele.

A jótékonykodás miért ilyen fontos az életében?

Érzékeny vagyok, rettentően rosszul érint, ha önhibájukon kívül szenvedő embereket látok. Ha van rá lehetőségem, hogy segítsek, miért ne tenném meg? Nem mindig pénzről van szó, előfordul, hogy a kapcsolataimmal vagy a jelenlétemmel hajtok előre egy ügyet. Azt gondolom, hogy a mai világban rendkívül fontos, hogy az emberek előtt pozitív példák szerepeljenek. Jó lenne, ha mások, akik szintén olyan anyagi helyzetben vannak, mint én, támogatnák a különböző társadalmi projekteket, vagy mecénásként művészeket, alapítványokat.