Saját bevallása szerint kissé összeugrott a gyomra, amikor először belépett a róla szóló filmhez épített díszletkórház zártoszályára, ám ez nem akadályozta meg Szabó Győzőt abban, hogy kendőzetlen őszinteséggel valljon élete legsötétebb időszakáról.

A színész a Fókusz stábjának adott felkavaró interjút, mégpedig az általa írt Toxikoma című könyv nyomán készült mozifilm kapcsán, melyet két éve nyáron forgattak. Felelevenítette, milyen nehéz volt közel tíz évnyi drogfüggőségtől szabadulnia egy hónap alatt. A négy hétből egyet töltött zártosztályon húsz évvel ezelőtt.

Tudtam, hogy ez egy díszlet, mégis összeugrott a gyomrom, mert az intenzív egy hónap rosszullétekkel, mindennel, tényleg maga volt a pokol. Kőkemény volt, ahogy a film is mutatja, nagyon hitelesen. (...) A zártosztály attól érdekes – ahogy a könyvemben is megírom –, hogy olyan, mint Az öldöklő angyal filmben egy kapu, amit átlépsz, nincsenek rácsok, de onnan nem jöhetsz ki. Nem mehetsz levegőre, nem csinálhatsz semmit. De nem is nagyon akartál sehova menni, hiszen annyira rosszul voltál az elvonási tünetek miatt, hogy nem ezen gondolkodtál, hanem azon, hogy túléld azt a pár napot.

– magyarázta a színész, aki hozzátette, napokig feküdt tehetetlenül. Kis táskával érkezett: a ruháin kívül egy discman volt nála, és egy ugrálókötél. Szabó a Valami Amerika című film forgatása miatt vett részt egy intenzív terápián, amelyet két hónap helyett négy hét alatt teljesített. Ám számára úgy tűnt, mintha egy év lett volna. Szabó azt mondja, a forgatáson úgy érezte, napokig figyelték a terápia után, hogy véletlenül se essen vissza.

A teljes riport itt tekinthető meg:

Azt vallja, a zártosztály nem egy luxushotel. 

A Toxikoma szeptember 2-án érkezik a mozikba.