Tóth Gabi drasztikusan lefogyott, miután a párja elkezdte forgatni a Totemet

2021.08.30. 10:32

Az énekesnő a blogjában számolt be arról, mennyire megviselte, mikor párja, Krausz Gábor elkezdett forgatni a Totem című műsorban.

A Farkasok csapatának tagja, Krausz Gábor először nem akarta elvállalni a műsort, ám párja, Tóth Gabi meggyőzte, hogy jót fog tenni a koronavírus-járvány után egy kis különválás. Bár a híresség jó ötletnek tartotta, kedvese hiánya igencsak megviselte.

Amiről pedig eredetileg írni akartam, az Krauszom hiánya a Totem alatt. Most már annyit talán elmondhatok, hogy akkor fogytam le olyan drasztikusan, amikor a műsor forgott. Biztos sokan túlzásnak vélitek, de úgy éltem meg, mintha elhagyott volna, azzal a különbséggel, hogy én beszéltem rá... Jó, tudom, ez most tényleg kusza. Szóval ő először nem akarta elvállalni, de én mondtam neki, hogy ilyen hosszú bezártság után jót fog tenni, ha részt vesz a műsorban. Három éve vagyunk együtt, ebből az elmúlt másfél évben tényleg szinte el sem mozdulunk egymás mellől. Kellett, hogy egy kicsit érezzük a másik hiányát... hát mit ne mondjak, bejött. Azt az aprónak egyáltalán nem mondható momentumot kifelejtettem a számításaimból, hogy nem csak nem lesz itt, de nem is fogunk tudni beszélni. Egyáltalán. Semmit. Semmikor. Soha. Sms-ezni sem. Seeeemmmmiiiiiii. Szóval, amikor elment, akkor nagyon bőgtem, de amikor azt közölte, hogy most veszik el a telefonját, akkor úgy éreztem, itt most vége a világnak. Ráadásul csak magamat okolhattam, mert ugyebár én beszéltem rá. Kicsit visszafelé sült el ez a puska. Utáltam magam. Az elmúlt három évben még egyetlen napot sem töltöttünk egymás nélkül, nem hogy ennyit!

 – írta többek között Tóth Gabi, aki arról is beszámolt, hogy volt olyan nap, amikor sírós zenéket hallgatott és csak sírt szomorúságában. Hozzátette, hogy megemeli a kalapját minden egyedülálló szülő előtt, mert ők igazi hősök.