Utolsó videoklipjében is töretlen elhivatottsággal és vakmerő bátorsággal nézett a kamerába az AIDS-cel küzdő Freddie Mercury. A Queen These Are the Days of Our Lives (Ezek Életünk Napjai) című számának felvételén egy rejtett üzenetben mondott búcsút rajongóinak.

A legendás énekes halálos betegsége ellenére is a Queen frontembere maradt, és amíg tehette, a turnékon és a videoklip-felvételeken is részt vett. Már végstádiumú AIDS-beteg volt, amikor felvették az Innuendo nevű albumuk These Are the Days of Our Lives című számának kisfilmjét.

Az album több számához is készült videoklip, ám ennek a forgatásán Mercury már érezhette, hogy utoljára áll kamerák elé. A zeneszám végén szívbemarkoló üzenetet hagyott rajongóinak. Egyenesen a kamerába nézett, elmosolyodott, és így szólt:

Még mindig szeretlek titeket.

Az üzenetről Mercury bandatársa, Brian May vallotta meg, hogy az énekes így búcsúzott el rajongóitól.

A klip forgatásáról backstage felvétel is készült, amelyen a néhai frontember felkészülését, különböző, már bevett gyakorlatait láthatjuk, valamint olyan drámai pillanatokat, amikor temérdek sminkkel próbálják meg láthatatlanná tenni betegségének jeleit.

Órákat, órákat és órákat töltött a sminkben...

– emlékezett vissza Brian May.

Freddie Mercury-t 1987-ben diagnosztizálták HIV-fertőzéssel, ami akkoriban még kezelhetetlen volt. Így idővel kialakult nála az AIDS-betegség, amelynek következtében 1991. november 24-én életét vesztette.

Betegsége ellenére a Queen aktív tagja maradt, a These Are the Days of Our Lives videofelvétele volt az utolsó munka, amelyben részt vett '91 május 30-án, halála előtt közel fél évvel. Ekkorra már szembeötlő volt leromlott egészségi állapota, bőrét a Kaposi-szarkóma sebei lepték el.

1991 őszén már azzal a tudattal énekelte szalagra a Queen vele közös utolsó albumának, a Made in Heavennek a dalait, hogy azokat a rajongók már csak a halála után hallhatják. Az album 1995-ben jelent meg.

A legendás énekes tiszteletére az együttes többi tagja 1992-ben a londoni Wembley Stadionban adott koncertet. Mercury utoljára 1986. augusztus 9-én lépett színpadra a Knebworth Parkban, ahol 200 ezer ember előtt énekelt.

A These Are the Days of Our Lives videoklip, és a forgatásáról készült kulissza felvételek Mercury halálának közelgő, 30. évfordulója alkalmából kerültek ismét elő. A néhai frontember szeptember 5-én ünnepelte volna 75. születésnapját.

(DailyStar)