Meghan Markle Ellen DeGeneres show-műsorában tűnt fel a napokban, ahol nemcsak friss képet mutatott a gyermekéről, hanem az amerikai életükről is mesélt.

Markle egyre többször tűnik fel a nyilvánosság előtt: nemrég egy vörös szőnyeges eseményen tette tiszteletét, most pedig az Ellen-showban adott interjút. A műsorban nemcsak a mostani életéről hallottunk információkat, hanem a fiáról, Archie-ról is láthattunk egy friss fotót.

A képen Archie épp a család mentett tyúkjait eteti, és bár az arcát nem mutatták, a rajongók így is nagyon örültek a friss felvételnek.

Az egykori színésznő elmondta, hogy kisfia imád nagy tesó lenni, szeret táncolni, és rajong az állatokért. Azt is elárulta, hogy már várja a Hálaadást, mert azt négyesben töltik majd az otthonukban. Érdekesség, hogy az interjú épp akkor jelent meg, amikor a Page Six megírta, hogy Harryék idén is elutasították a királynő karácsonyi meghívását, így ez már sorozatban a harmadik ünnepi szezon lesz, amikor nem találkoznak vele.