A 36 éves színésznő elárulta, hogy a 2003-as bemutatón látta először és – eddig – utoljára az Igazából szerelem című alkotást.

Az Igazából szerelem egy brit–amerikai–francia film, amelyet Richard Curtis rendezett számos neves brit színész, köztük Keira Knightley közreműködésével. 

A művésznő korábban azért került a címlapokra, mert azt mondta: fogalma sincs, hogy a cselekmény szerint a barátja vagy a férje mellett köt-e ki végül a karaktere.

Azóta arra is fény derült, hogy bár a karrierjének egyik fontos állomásáról van szó, mindössze egyszer, a premieren látta a filmet – írja az Entertainment Weekly.

Meg kell néznem a filmet, tudom. Furcsa úgy nézni, hogy te is szerepelsz benne, nekem ez egy kicsit szokatlan

– mondta az interjúban Knightley, aki a produkció forgatása idején még csak tizenhét éves volt.Â