A Barátok közt egykori szereplőjét a Palikék Világa by Manna csapata találta meg, új életéről a Hová tűnt? című műsorban mesélt.

Mint kiderült, a médiában megszerzett sikerek ellenére a hírnév egy idő után terhes lett Konta számára, így civil foglalkozás után nézett. Nemrég pedig egész családjával Hollandiába költözött.

Hágában élünk, másfél éve költöztünk ide a családdal, és már nagyon jól berendezkedünk, átvettük a holland életérzést. A férjemmel mindketten megtartottuk a magyar munkánkat. Elhatároztunk, hogy belevágunk egy nagy kalandba: felpakoljuk a gyerekeket, és elvisszük egy olyan helyre őket, ahol szeretnénk, hogy felnőjenek. Ahol más dolgokat tapasztalnak, kicsit megbolygattuk a komfortzónánkat.

– kezdte a híresség, aki hosszú évekkel ezelőtt hátat fordított a média világának.

Körülbelül 15 éve váltottam teljesen pályát, ekkor lettem utazásszervező, repülőjegyes utaztató. Hat éve dolgozom egy szuper csapattal, már nem a turistákkal foglalkozunk, hanem filmeseket utaztatunk, ennyi maradt meg számomra a filmes világból. Amerikai, angol és különböző külföldi produkciókat utaztatunk be Magyarországra, és hazai produkciókat külföldre.

Konta 13 éves és 4,5 éves lánya másfél év után folyékonyan beszél hollandul, férje pedig még a kiutazás előtt, otthonról tanulta meg a nyelvet. A családból egyedül Barbara nem sajátította el még a hollandot, de az ő tervei között is szerepel. Arról is mesélt Palikéknak, hogy természetesen értesült róla, hogy sok-sok év után nemrég véget ért a Barátok közt, amelyre a mai napig jó szívvel tekint vissza, azonban szeretné már maga mögött hagyni a múlt ezen részét.

Azért is érzem magam itt nagyon jól – azon kívül, hogy szeretem ezt az országot, a mentalitást, az embereket, a kultúrát –, hogy hiába volt nagyon régen, hogy az ország Eszterkéje voltam, ez rajtam maradt. Egy idő után ez engem már inkább frusztrált, mint örültem neki. Nagyon örülök, hogy sok pozitív visszajelzést kaptam, az emberek szerettek, tényleg csak jót kaptam, de ebből nagyon szeretnék kilépni. Idén negyvenéves lettem... Szeretek úgy bemenni itt a közértbe, hogy senki nem tudja, hogy ki vagyok, ez üdítő érzés.

– magyarázta Konta, aki saját bevallása szerint egy dologban nagyon jó: az újrakezdésben.