Palik László énekelt és rappelt is a legutóbbi Palikék Világa by Manna adásában, amire nem más zenészek, mint Nemazalány és Sofi vették rá. A sikeres zenei formáció tagjai a Futtában című műsor vendégei voltak. A két fiatal a tehetségről, a sikerük titkáról, és a céljaikról is mesélt Palik Lászlónak.

Nemazalány és Sofi Nyíregyházán ismerkedett meg egymással, egy ideje azonban Budapesten élnek. Halastyák Fanni bevallotta, nem csak a lehetőség miatt költözött a fővárosba.

Őszinte leszek, én csak meg akartam szabadulni a régi életemtől. Ha kell, akkor megoldok mindent, az nem gond. Csak ott akartam hagyni a múltamat, meg azt a várost. Nem éreztem azt, hogy bármilyen pozitív inger tud még ott érni a sok negatív után. Nem volt jó gyerekkorom sem, rossz párkapcsolat meg nagyon sok más, amit lehet, hogy nem kéne így kiemelnem, de ez a sok apróság összeállt

– mondta Nemazalány.

Nehéz volt a gyermekkorom, de még nem jött el az idő, hogy arról beszéljek, nem akarom sajnáltatni magam. Aki tudja a sztorimat, az mindig sajnál. Rossz volt, nem olyan körülmények között nőttem fel, mint az átlag, sőt az átlagnál ezerszer rosszabb volt. Nem volt édesapám, de úgy látszik, hogy ez sem hatott meg. Már amúgy ismerem, meg már jóban vagyunk

– magyarázta az előadó, aki felnőttként jobban érzi magát a bőrében.

Én irányítom az életem, és jól irányítom, úgy gondolom. Kezembe vettem, és már sokkal jobb. Senkire nem hallgatok, nagyon önfejű ember vagyok. Minden egyes dolog, amit lépek és teszek az életemmel kapcsolatban, az kizárólag az én döntésem, és sokszor azon gondolkodom, hogy lehet, azért tartok itt, ahol most vagyok

– árulta el Nemazalány.

A formáció tagjai azt is elmondták Palik Lászlónak, hogy miként látják magukat 10 év múlva. „Egy nagy színpadon, a legjobbakként” – mondta Ádám Szófia, művésznevén Sofi. Nemazalánynál, ahogy ő fogalmazott, ez már más kérdés, ő szeretne egy idő után a háttérbe húzódni és producerként dolgozni, és szeretne családot is. Arra a kérdésre, hogy hány gyereket szeretne, nagyon határozott választ adott: „Egy lányt, legyen ugyanolyan, mint én” – árulta el nevetve.