Cirka két hete röppentek fel először a hírek, hogy Sophie Turner ismét gyermeket hordhat a szíve alatt. A találgatásoknak sztárhoz közelálló források vetettek véget, akik a napokban megerősítették: Joe Jonas felesége állapotos, második gyermekét a nyárra várja.

Március elsején, az inTouch oldalán robbant a hír Sophie Turner második terhességéről. Az online magazinnak egy, az X-Men: Sötét Főnix című film sztárjához közel álló forrás nyilatkozott.

Habár nagyon büszke a pocakjára, Sophie egy magának való személy, és nem is tesz hivatalos bejelentést a terhességéről addig, amíg teljesen készen nem áll rá. Egyébként már majdnem túl van a felén

– árulta el a forrás

A 25 éves színésznő második terhességének híre közel két évvel azután került napvilágra, hogy megszülte első gyermekét, Willát.

Sophie és Joe teljesen el van ragadtatva, alig várják, hogy megszülessen Willa testvére

– tette hozzá a sztárpárhoz közel álló személy. Egy másik forrás szerint leginkább a kisbaba leendő neve miatt izgatottak a szülők. Azt pedig mindaddig meg is őrzik maguknak, amíg a kicsi meg nem érkezik. Ez pedig az információk szerint a nyár közepén várható.

Nagyon izgatottak a családbővítés miatt. Az első gyermekük még közelebb hozta őket egymáshoz, hosszú távú tervük pedig egy hatalmas, közös család

– summázta Sophie Turner és Joe Jonas jövőbeni elképzeléseit a meg nem nevezett forrás, aki szerint a sztárpár már tavaly novemberben dolgozni kezdtek a Willa kistestvérén.