ruff-3547

Oláh Ibolya nyerte A Dalt: 10 milliót kaszált

2022.03.13. 10:52

Szoros volt a verseny Oláh Ibolya, a Subtones, a Third Planet és Solére között A Dal 2022 szombat esti döntőjében. A versenyt végül a nézők szavazata döntötte el, voksuk alapján Oláh Ibolya került ki abszolút győztesként.

Végéhez ért a köztelevízió hétrészes tehetségkutatója, amelynek korábban az volt a tétje, hogy ki képviselheti hazánkat az Euróvíziós Dalfesztiválon. Mivel Magyarország 2020 óta nem indul a versenyen, így ezúttal 10 millió forint nyeremény üthette az első helyezett markát.

Idán a felhívásra összesen 455 pályamű érkezett, a műsor döntőjébe összesen nyolc versenyző jutott be. Az első kör után már csak négyen folytathatták a küzdelmet Az Év Dala címért.

Oláh Ibolya már a döntő első körében is hatalmas sikert aratott, a zsűritől akkor megkapta a maximális 40 pontot Nem adom el című daláért. Végül az utolsó adásban is tarolt, a nézők az ő számát választották Az Év Dalának.  Az énekesnő ezzel egy tízdalos stúdiólemezt, valamint 10 millió forintot nyert a produkció fejlesztésére. Az egyik felvételéhez videóklipet is készíthet majd  – írja a Blikk.

Egyrészt félelmetes, de egyben izgalmas is újra sokaknak énekelni, a színpadon létezni. De nagyon élvezem. Rettentően elcsodálkoztam, hogy A Dal 2022 műsorbeli fellépésemnek milyen hatalmas visszhangja lett. A klipem és a produkcióm online nézettsége legmerészebb álmaimon is túltett, a közönség szeretete pedig hatalmas öröm számomra

– nyilatkozta korábban a Borsnak Oláh Ibolya, aki akkor csapatának, Födő Sándor zeneszerzőnek, illetve Hegyi György és Csakmag Vivien dalszövegíróknak is köszönetet mondott.