A világ egyik legnagyobb nevettetője úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul, és a jövőben inkább a pihenésre és a festészetre szánja az idejét.

Míg pár nappal ezelőtt Bruce Willis visszavonulásától volt hangos a sajtó, most Carrey nyilatkozata járta körbe a netet. Bruce esetében az afázia áll a háttérben, Jim viszont önszántából hozta meg a döntést. mint mondja, 60 évesen eljött az ideje annak, hogy pihenjen, bár ha később jön egy számára izgalmas filmötlet, lehet, hogy visszatér.

via GIPHY

Attól függ – ha az angyalok hoznak nekem valamiféle aranytintával írt forgatókönyvet, amire az van írva, hogy nagyon fontos, hogy az emberek lássák, akkor lehet, hogy folytatom az utat, de most tartok egy kis szünetet

– mondta a kanadai származású színész az Access Hollywoodnak, melyet a Joy.hu szemlézett. A színész hozzátette, hogy nagyon szereti a nyugodt és csendes életét és élvezi, hogy végre van ideje festeni.