BeFunky-collage (42)

7+1 magyar híresség, aki vállalja szavazatát a választásokon

2022.04.03. 17:54

Április 3-a az országgyűlési választások napja. A Nemzeti Választási Iroda közlése szerint 17 órára a szavazók 62,92 százaléka már leadta a voksát. Nem tesznek másképpen hazánk hírességei sem, akik közül néhányan elárulták a Velvetnek, hogy kire és miért szavaznak.

Pataky Attila - Fidesz

Aki lát, hall és érez, az láthatja, hogy az elmúlt 12 év alatt a Fidesz mit rakott le az asztalra. Új utakat létesítettek, felújították a palotát, emelték a fizetéseket és egész Európának példát mutatva levezényelték a járványt. Orbán Viktor a magyar történelem egyik legnagyobb alakja számomra. Megértem, ahogy kommunikálnak, és a mondandójuk legalább 90 százalékát magaménak érzem. Éppen ezért 1100 százalékban Fidesz.

– fejtette ki álláspontját a Velvetnek a zenész.

Alföldi Róbert - Egységben Magyarországért

UGYAN ELÉG HIDEG VAN – tél lenne? de természetesen voltam már szavazni. És remélem minél többen így teszünk! (Hiszen O.V. megmondta ma reggel, hogy a kommunisták mind elmennek szavazni…. , mert aki az ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁSRA SZAVAZ – az mind kommunista…. szép…. akkor én is kommunista vagyok, vagy hogyan van ez? !!!! – nem ez a lényeg. Már semmin se lehet csodálkozni….) ESTE LENNE JÓ ÖRÜLNI. NAGYON JÓ LENNE. SZÓVAL MENJEN MINDENKI SZAVAZNI, ÉS SZAVAZZON AZ ÖSSZEFOGÁSRA!

– tette közzé Facebook-oldalán.

Zalatnay Sarolta - Fidesz

A családomnak, a szüleimnek nagyon sok nehézsége volt az előző rendszerben, ezért mi a Fideszt pártoljuk. Az megint más dolog, hogy kiscsajként két kedvenc politikusom volt, Orbán és Deutsch Tamás. Ha az elmúlt időszakot nézzük, szerintem más vezetők sem a koronavírus-járványt, sem a szomszédunkban zajló háborús helyzetet nem tudták volna ilyen profi módon, emberibben és békésebben kezelni.

– mondta lapunknak az énekes.

Larion ZoÉ - Nem szavaz

Larion Zoé05
Fotó: Magócsi Ildikó / Viasat3

Én nem megyek szavazni, legutóbb sem voltam. Amíg nem lesz számomra megfelelő alternatíva, addig nem is megyek. Amikor lesz olyan szakértőkből álló, hozzáértő csoport, amelynek nem a korrupció és a hazugság az élete, akkor majd én is leteszem a voksomat.

– szögezte le a Velvetnek Zoé.

Kállay Saunders András - Megoldás Mozgalom

Sziasztok, őszintén mióta Magyarországon élek, nem mentem voksolni. Most is sokat gondolkodtam, és arra jutottam, hogy a népnek végre van mire szavaznia. A lehetőség adott. Nekem, a mostani fiatalság tagjaként, esélyem van, hogy ezen változtassák és a Megoldás Mozgalma mellé álljak. Ne hagyjuk, hogy a múlt határozza meg a jövőt!

– írta a Facebook-on.

Czutor Zoltán - Egységben Magyarországért

image1

Én elsősorban valaki ellen szavazok, szinte mindig morális megfontolásból. A legkisebb rossznak a hatpárti összefogást látom, bár erős félelmeim vannak annak kapcsán, hogy a pandémia kérdésében ők mit csinálnának. Mindenesetre egyéniben biztos rájuk fogok szavazni. Listán szerintem abban a pillanatban dől majd el, hogy rájuk, vagy a Kétfarkú Kutyapártra. Az ellenzéki összefogásra szükség van, hogy frissítsük egy kicsit a rendszert. Hatalmas hibának tartom, hogy kétpólusúra formálták a társadalmat, holott nem az. Éppen ezért akkor is az ellenzékre szavaznék, ha szinte mindennel elégedett lennék, amit a Fidesz csinált. Nyolc évnél tovább hatalomban maradni egészségtelen. Becsontosodnak a személyes összefonódások, a korrupció, és egyre szűkebb kör számára lesznek csak hozzáférhetők a javak és lehetőségek.

– magyarázta lapunknak Zoltán.

Nagy Feró - Fidesz

Egyértelmű, hogy a Fidesz-KDNP-re adom le a voksomat. Orbán Viktornak nincs igazi kihívója, a másik oldalon bohócok vannak. Hála az égnek béke és háború között kell döntenünk a választásokkor. Aki pedig a békét támogatja, annak nagyobb esélye van a győzelemre. Én Orbán Viktor mániás vagyok, és kész.

– mondta a Velvetnek a Kossuth-díjas énekes.

Puzsér Róbert - Egységben Magyarországért

Álláspontom szerint a koordinált ellenzéki jelöltre meg a Márki-Zay Péter vezette listára érdemes szavazni, és eltávolítani Orbán Viktort az ország éléről. Elég volt Közép-Ázsiából, Európára kell szavazni; elég volt a feudalizmusból, polgári demokráciára kell szavazni; elég volt a tekintélyuralomból, hatalommegosztásra kell szavazni. Márki-Zay Péter inkompetensnek tűnik, a tisztességéhez azonban nem fér kétség, márpedig Magyarországon a legfőbb szükség e téren mutatkozik. Márki-Zay Péter a nagyon kevés szavahihető, hatalom által meg nem rontott politikusok egyike, a vezetési képessége pedig remélem, a jövőben fejlődni fog. Előbb bízom az országot egy becsületes sántára, aki a kellő cél felé botorkál, mint egy hazug motorosra, aki az ellenkező irányba robog. Magyarország kivételes lehetőség előtt áll, hogy a szélsőjobboldalt ne a szélsőbaloldalra, a gazember Orbánt ne a gazember Gyurcsányra, s ne annak beszédírójára vagy feleségére váltsa le. Magyarország kivételes lehetőség előtt áll, hogy lerázza végre az önkény igáját, és ne vegyen magára újat – nagy hiba volna elszalasztani. A helyes irány nem jobbra vagy balra, hanem csakis felfelé vezet

– írta egy Facebook-posztban.