GettyImages-1387356377

Michael Bay szerint gyerekeket robbantanak fel Ukrajnában, mégis Will Smith pofonjáról beszél a világ

2022.04.06. 07:05

A Bad Boys című filmsorozat rendezője kiakadt, mert szerinte mindenki egy olyan dologgal foglalkozik, ami elenyésző a háború szörnyűségeivel szemben.

Míg mindig nem csitultak a kedélyek a 94. Oscar-gálán történtekkel kapcsolatban. Az est folyamán Will Smith pofonvágta Chris Rockot, amiért az a felesége betegségével viccelődött (Chris Rock poénjával az 1997-ben bemutatott G.I. Jane főszereplőjére, Demi Moore-ra utalt, aki kopaszra tolt fejjel játszott a filmben.) Smith 50 éves kedvesét évekkel ezelőtt alopéciával diagnosztizálták, ezért is döntött úgy, hogy leborotváltatja a fejét. Az eset az egész világot sokkolta, sőt,  a filmvilág is a színész ellen fordult, nemrég például az eredetileg Will Smith főszereplésével készülő filmjeinek munkálatait állította le a Netflix és a Sony – jelentette az Insider. Az eset után többen is megszólaltak, most Michael Bay akciófilmrendező véleményét közöljük, aki elég nyersen beszélt a történtekről.

Az egész úgy rossz, ahogy van. De nem igazán érdekel. Hollywood túlságosan el van foglalva saját magával, miközben gyerekeket robbantanak fel Ukrajnában lehet, hogy éppen ebben a pillanatban. Arról kellene beszélnünk, a pofon nem igazán érdekel. Dolgoztam már vele, soha nem láttam, hogy ennyire elvesztette volna a fejét.

– írja a Variety a rendezőt idézve.