Jónéhány évet letagadhat a korából Delhusa Gjon, aki nemrég ünnepelte pályafutása 50. évfordulóját. Az énekes több éve három nyers tojás elfogyasztásával indítja a napot, elmondása szerint ennek is köszönhető a fiatalossága.

Az énekes sosem gondolta volna, hogy ilyen hosszú pályaív áll majd mögötte.

Jól esik, amikor azt mondják fitt vagyok, de nem tudom ez pontosan minek köszönhető. Több tényező együttese lehet. Rengeteget vagyok a friss, szabad levegőn. Egy óránál tovább nagyon nehezen viselem, ha zárt térben kell lennem. Engem a természet tölt fel.

– mesélte az 95.8 Sláger FM-en Gjon, aki nagy figyelmet fordít arra, hogy milyen ételeket, italokat fogyaszt.

Nem fogyasztok alkoholt és nem dohányzom. Viszont sokat mozgok, sétálok a kutyákkal, rendszeresen lovagolok és nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem. Évekkel ezelőtt kikértem a természetgyógyászom tanácsát az étkezés kapcsán, igyekszem az útmutatásai szerint étkezni.

– tette hozzá az énekes, aki három nyers tojással indítja a napot.

Tudom, hogy ezt sokan kifogásolják, de nekem bevált. 10-20 éve azzal indítom a napot, hogy felütök három tojást és nyersen elfogyasztom. Nekem ez maga az élet és szeretem az ízét is. Emellett kerülöm a zsíros ételeket, a kalóriabombákat. Nagyon sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztok mindenféle formában. Robotként tolom magamba a paradicsomot, uborkát, de van, hogy gyümölcslevet készítek a kicsit már nyomottabb gyümölcsökből. Nagyon szeretem ezeket az élelmiszereket. Ezek tömeges fogyasztása és az örökmozgó típusom is hozzájárulhatnak ahhoz, ahogy kinézek.

– mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak.