Elliot Page egy 35 éves, kanadai színész, aki 2020 decemberében jelentette be, hogy transznemű. Azóta többször is megmutatta magát különböző lapokban, most például egy férfi magazin hasábjain pózol. 

A híresség az Instagram-oldalán osztotta meg a hírt, hogy ezúttal az Esquire dobta őt címlapra. A fotók mellett egy interjú is megjelent a színésszel, melyben hosszan beszél arról, miért öröm számára, hogy a korábbi évekhez képest most úgy öltözködik a nyilvánosság előtt, ahogy akar.

Kiderült például, hogy Page – aki a 2007-ben bemutatott Juno című film idején még nőként élte az életét – már akkor tisztában volt azzal, hogy nem "jó testbe" született, ám ekkor még nem mert kiállni a nyilvánosság elé. A film körüli felhajtás pedig részben emiatt is rossz hatással volt a mentális egészségére.