Javában tart Arnold Schwarzenegger első sorozatának forgatása: a Terminátor-filmek sztárja életében először vesz részt televíziós produkció gyártásában, amely augusztus 25-éig tart. A Utap című 8 részes Netflix-széria várhatóan jövőre kerül fel a szolgáltató oldalára.

Tavaly év végén jelentették be, hogy a Netflix Arnold Schwarzenegger és Monica Barbaro főszereplésével készít akciósorozatot a nagy sikerű 1994-es Két tűz között című film alapján. A múlt évezredbeli alkotásban az osztrák színész egy titkosügynököt alakított, a készülő sorozatban pedig nemcsak ő, hanem titkon lánya is a CIA-nak dolgozik majd.

A sorozat cselekményében akkor kezdődnek a bonyodalmak, amikor kiderül egymás előtt a valós kilétük és közös akcióra kényszerítik őket.

A szériát Kanada fővárosában, Torontóban forgatják, itt kapták lencsevégre egy-egy jelenet felvétele közben a 74 éves Schwarzeneggert, akit a karaktere lányát alakító Barbaróval filmeztek éppen egy külvárosi ház előtt. Mint az a képekből kitűnik, a forgatás meglehetősen jó hangulatban telt.