Szerdai hírösszefoglalónkból megtudhatja továbbá, hogyan gyászolja volt férjét Onyutha Judit, tervezte-e második gyermekét Caramel és Szilágyi Szilvi, hogyan neveli gyerekeit Kovács Áron, mi történt a török rendőrségen Peter Strámek letartóztatása után, valamint megnézheti, hogy kipattintotta magát Csuti a nyárra.

Kasza Tibi

A népszerű énekes a ma reggeli Balázsék című rádióműsorban árult el részleteket második gyermeke, a kis Liza Panna születéséről. Mint azt már a beszélgetés elején leszögezte, a kicsi és Darai Andrea is jól vannak.

Nagyon boldogok vagyunk, csodaszép a kislány

– lelkendezett Kasza, aki immáron két kislány büszke apja. Elmondása szerint bár kifejezetten szeret lányos apa lenni, természetesen egy fiúnak is örült volna, ám a legfontosabb, hogy a kicsi egészséges legyen. Mint kiderült, felesége ugyanannál a doktornál szült, mint akinél annak idején Lora Bellát világra hozta, férje pedig mindvégig ott volt mellette. Mivel Darai vajúdása a korábbinál keményebb volt, Kasza próbálta oldani a hangulatot, ám a második poénjánál felesége már válással fenyegette. Hogy terveznek-e harmadik testvért, arra az énekes csak annyit válaszolt:

egyelőre szeretne minél több időt tölteni két kislányával.

Onyutha Judit

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Onyutha Judit volt férje, gyermekei édesapja.

Felfoghatatlan, ami történt! Judit volt férje, Laci elhunyt. A gyerekek édesapja váratlanul szívrohamot kapott

– közölte a Hot! Magazinnal a lap egy informátora.

A 48 éves korában elhunyt László az utóbbi években repülőgép kapitányként teljesített szolgálatot, így rendszeres orvosi ellenőrzés alatt állt. A tragédiának állítólag semmilyen előjele nem volt, nemrég ugyanakkor koronavírus-fertőzésen esett át.

A férfi korábban tíz évig élt együtt Onyutha Judit időjóssal, akitől két gyermeke született. Válásuk után Judit, Panni és Marci maradtak a családi fészekben.

Túl vannak az első sokkon, Judit most minden erejével a családjára koncentrál és arra, hogy tisztességesen végezze a munkáját. Szerencsére nemsokára jön a nyári szünet, így teljesen a gyerekekre fókuszálhat, akik már elég érettek ahhoz, hogy idővel feldolgozzák a tragédiát

– árulta el a forrás. Onyutha Judit a lap megkeresésére elmondta: párja, a szakácsként dolgozó Zoltán mindenben támogatja. A férfival 10 éve alkotnak egy párt.

Kovács Áron

Semmit sem erőltet rá a gyermekeire Kovács Áron. A színész-műsorvezető a legnagyobb harmóniában neveli a 15 éves Mátét és a 8 éves Lucát.

Másként nem is tudnám csinálni. Én nem vagyok az a típusú szülő, aki előre eltervezi, hogy milyen sorsot, hivatást szán a gyerekének. Inkább több tevékenységet megmutatok nekik, és amelyikben jól érzik magukat, abban támogatom őket

– mondta a Borsnak a színész, akinek gyermekei szintén érdeklődnek a színház világa iránt.

Máté az iskolai színdarabban, a Rómeó és Júliában Mercutiót alakítja, én pedig hallatlanul büszke vagyok rá! Olyan istenadta tehetség, hogy a tanárai követelik, hogy segítsem őt ezen a pályán. A lányom, Luca is hasonló típus. Mindig könyörög, hogy eljöhessen a színházi próbáimra. Félelmetes memóriája van, egészen kicsi korától fogva egy próba alatt kívülről megtanulja egy-egy szereplő szövegét, így otthon az összeolvasásban nagy segítségemre van

– árulta el Kovács Áron, aki magánéleti és szakmai szempontból is elégedett lehet: évek óta felhőtlen kapcsolatban él szerelmével, június 27-én pedig ismét Robin Hood szerepében láthatja őt a közönség a Mórahalmi Lovas Színházban.

Csuti

Meztelen felsőtesttel tolta a fűnyírót Szabó András Csuti. Az üzletembernek aligha kell tovább dolgoznia a beach body-n, hiszen az izmai csak úgy dagadtak a lemenő napfényben. Kulcsár Edina exférje egyébként nemcsak fizikailag, lelkileg is toppon van, hiszen tavasszal újra rátalált a szerelem egy csinos lány személyében. Mi több, volt párjával is rendeződtek a nézeteltéréseik. Íme Mr. Kockahas:

Caramel

Az énekes és felesége, Szilágyi Szilvi májusban jelentette be az örömhírt, miszerint második gyermeküket várják. Az édesanya nemrég írt a várandósságáról egy Instagram-bejegyzésben, amelyben elárulta, férjével semmit sem terveztek előre.

8 év korkülönbség…nem így terveztem, igazából nem terveztünk semmit előre. Hiszek abban, hogy minden úgy és akkor történik amikor meg kell történnie! Tény, hogy a baba ápolás csínját-binját már elfelejtettem ez idő alatt, de izgalmas lesz mindent újra felfedezni és újra tanulni! 

– írta a bejegyzésben Szilágyi, aki második terhessége idején igyekszik kizárólag a pozitívumokra összpontosítani. A születendő kishúga körüli teendőkben pedig bizonyára Szofi is nagy segítséget jelent majd, hiszen a kislány idén tölti 8. életévét.

Peter Srámek

Dalaival vett le a lábáról egy vezető beosztású török rendőrtisztet Peter Srámek. Az énekest a Próbáljuk meg című dal videóklipjének forgatása közben tartóztatták le a török hatóságok, miután engedély nélkül készítettek felvételeket a Sehzade-mecset muszlim kegyhelynél Isztambulban. Az örsön töltött órákról a Borsnak számolt be részletesebben Srámek.

Hosszú órákat töltöttünk az őrsön, ahol látszott, hogy nem mi vagyunk a rendőrök kedvencei. Végül odalépet hozzánk egy vezető beosztású tiszt, akiről hamar kiderült, hogy felesége révén vannak magyar rokonai és nagyon szereti a kultúránkat és a zenénket is. Meg is mutattam neki pár klipemet és végül inkább tűnt barátinak a beszélgetésünk, mintsem ellenségesnek

– emlékezett vissza a fiatal énekes, akit végül a felvételek törlésére kértek, majd a stáb mellé rendeltek két egyenruhást, hogy a hátralévő napokban segítsék a munkájukat, nehogy ismét tilosban forgassanak.

Végül jól sült el a történet, de benne volt a pakliban, hogy nem ússzuk meg ennyivel. A muszlim törvények nagyon szigorúan veszik a kegyhelyeik megsértését és bár nem volt szándékunkban, mégis ezt tettük, amit nagyon sajnálunk mindannyian. [...] Amíg az őrsön várakoztunk azt hittem, hogy őrizetbe fognak venni minket és hát nem hiszem, hogy nagyon szívélyesen bántak volna velünk a rácsok mögött. [..] életem legkeményebb órái voltak azok és le is vontam a megfelelő tanulságot.

VV Krisztián

Teljes titokban, szűk családi körben temették el Bata Krisztiánt, a ValóVilág című reality 6. évadának versenyzőjét. A ceremóniára a 29 évesen elhunyt férfi szülővárosában, Hajdúnánáson került sor, a temetésről a barátok, ismerősök sem tudtak. A fiatal holttestét nemrég szállították haza, ez volt édesanyja egyetlen vágya.

Gyakorlatilag csak a család tudott a temetésről, Edit sem szerette volna, ha sokan jelen vannak. Szűk családi körben akart elbúcsúzni Krisztiántól, és mindenképpen azt szerette volna, ha Hajdúnánáson van Krisztián végső nyughelye, ahol született és ahol ő is él. Koporsós temetés volt, Edit teljesen összetört, de ez így van, amióta megtudta, hogy Krisztián nincs többé. Nagyon szerette a fiát

– mondta a Blikknek a család egy ismerőse. 

Bata Krisztián két hete, az ausztriai Unterpremstättenben követett el öngyilkosságot, ahol a halála előtt három évig élt. Egy cserbenhagyásos baleset következményeitől tarthatott annyira, hogy a halálba menekült. Bár a lap a férfi édesanyját is kereste, a hölgy képtelen volt beszélni fájdalmáról. Korábban egy Facebook-bejegyzésben, megható sorokkal búcsúztatta kisfiát.