Hat évnyi kemény jogi csata után újra talpra állt Nótár Mary. Az énekesnő javára idén év elején született ítélet a volt kiadójával folytatott perben, most pedig azon van, hogy visszaszerezze a sok évnyi kihagyás okozta bevételkiesést.
Mint ismert, Nótár Mary 2016-ban rúgta össze a port volt kiadójával, elszámolási vitájuk pedig odáig fajult, hogy végül a bíróságon kötöttek ki. A per ideje alatt azonban végig a kiadó rendelkezett az énekesnő zenei jogaival, így letiltották a Facebook, Instagram és YouTube-oldalát is.
„Borzasztó nehéz éjszakáim voltak és még nehezebb nappalok, nem hittem el, hogy kibírom. A karrierem ugyan nem ingott meg egy pillanatra sem, de
voltak egy páran, akik azon dolgoztak, hogy meginogjon vagy akár véget is érjen. De én sosem adtam fel!
A szívem mélyén mindig is tudtam, hogy nekem a színpadon a helyem, nekem énekelnem kell, dalokat kell írnom. Muzsikus családból származom, a véremben van a zene"
– nyilatkozta a Borsnak Nótár Mary, akit nemcsak lelkileg, de anyagilag is megviseltek az elmúlt évek, hiszen a kihagyások miatt alig volt bevétele. A jogi csata lezárultával azonban sorra érkeztek a megkeresések, jelenleg nincs hétvége, amikor ne lépne fel legalább két helyen.
E-hét pénteken a 100 tagú cigányzenekar kíséretében ad nagykoncertet Budapesten.
„Bármivel próbálkoztak a rosszakaróim, egy valamit nem tudtak eltüntetni: engem, azaz Nótár Maryt. Engem, aki fiatal kora óta kitart és küzd a sikereiért, aki a dalaival maradandót alkotott, aki belopta magát az emberek szívébe,
aki most a 20 éves Jubileumi koncertjét ünnepelheti”
– árulta el az énekesnő, aki egymást követő koncertjeinek köszönhetően várhatón sikeresen, és aránylag rövid időn belül pótolja majd az exkiadója miatt elszenvedett veszteségeit.
Aranyozott kastélyt nem veszek belőle, de tény, hogy van okom azt gondolni, hogy most kárpótol az élet az elmúlt hat év keserűsége után
– vallotta be őszintén Nótár Mary, aki a Blikk birtokába került májusi gázsilista szerint egy 40 perces hakniért 403 ezer forintot kér el. Ezt megtoldhatja még az esetleges útiköltség, ám a befolyó összeg nem teljes egészében az előadóé: sokan a bevétel nagy részét visszaforgatják a produkcióik népszerűsítésébe, klipgyártásba és stúdiómunkára.