Nemcsak dicséretekkel árasztják el, de bántó kommenteket is kap a közösségi médiában Adriana Lima. A 41 éves brazil szupermodellt ezúttal azért ekézik az internetezők, mert úgy vélik, túl sok kiló szaladt fel rá terhessége alatt.

A modell azonban, aki a harmadik gyermekét hordja a szíve alatt, gömbölyű terhespocakját akkor is igyekezett kihangsúlyozni több helyen kivágott ruhakölteményével, amikor nemrég a cannes-i filmfesztiválon mutatkozott a vörös szőnyegen. Az ott készült felvételekről készített nemrég videót az egyik TikTok-felhasználó, akinek posztjához többen rosszindulatú megjegyzést fűztek. 

Mégis mi történt az arcával?

– vetette fel a kérdést az egyik kommentelő, mire a többi hozzászóló egyből Lima védelmére kelt.

@strajescuiulia #adrianalima #lima #paparazzi #celebs ♬ ac kangaudios - pj ☆

Gyermeket vár, a negyvenes éveiben jár és ez már a harmadik terhessége. Még így is lehengerlő!

És még mindig jobban néz ki, mint az emberek 90 százaléka!

Úgy néz ki, mint a termékenység istennője, teljesen belezúgtam.

Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy Lima abbahagyta a modellkedést. Korábbi terhességei alatt ugyanúgy dolgozott, és a diétát is szigorúan tartotta

– írták többen.

A több helyen kivágott öltözékről mutatunk még egy felvételt:

(Life)