D  TT20210909027

Szalai Vivien álomesküvőt tervez

2022.07.15. 19:54

Nyolcan vendég, egy gyönyörű kastély és velős pacal jellemzi majd Szalai Vivien és üzletember párja, Gecse Norbert esküvőjét. A pár gőzerővel készül a ceremóniára.

A TV2 hírigazgatójának kezét megismerkedésük után fél évvel, Dubajban kérte meg a kedvese.

A repülőtéren tudtam meg, hogy Dubajba utazunk, ami azért is volt vicces, mert ugyan több sikerkönyvet is írtam a „dubajozásról", még sosem jártam ott. Végül egészen más miatt lesz számomra különleges ez a hely

– mesélte a Blikknek Szalai. Párjával azóta egy fedél alatt élnek, az esküvő mellett közös otthonuk felújítását is koordinálják. Hogy minden a lehető leggördülékenyebben haladjon, a ceremónia szervezésével Szalai, míg a ház körüli munkálatokkal Gecse foglalkozik. A pár a turai kastélyban tervezi kimondani a boldogító igent, a hírigazgató szerint többnyire barátaik és kollégáik körében.

„Sajnos, családtagokban nem bővelkedünk, így a nyolcvan tagú vendégsereg többnyire a barátainkból és a kollégáinkból áll majd. Tervezünk egyházi és polgári szertartást is. (...)

Nekem alapvetően – és ezt tényleg nem tudom máshogy megfogalmazni – parasztgyomrom van, azaz az igazán magyaros ételeket szeretem. Éppen ezért volt egy különleges kívánságom a séfhez: ifjú feleségként a menümben szerepel a velős pacal.”

via GIPHY