toth-gabi-cover

Tóth Gabi úgy érzi, visszatalált eredeti önmagához

2022.07.17. 10:55

Bár a kommentelők szerint Tóth új stílusa egy erőltetett szerep, az énekesnő azt mondja, hogy ez az ő eredeti zenei identitása.

Tóth Gabi és a zenekara határon túli koncertsorozatra indult pár héttel ezelőtt, mely elmondása szerint olyan sikeres volt, hogy rengeteg energiát nyert a dologból. Úgy érzi, végre megtalálta az igazi stílusát.

Ma már egy 34 éves énekesnő, feleség és édesanya vagyok. A sorrend mindegy, mert ez a három titulusom egyenértékű, egyik sem több vagy kevesebb a másiknál. Tudom ki vagyok, hogy mit szeretek, hogy mit szeretnék közvetíteni a dalaimon keresztül....Az élő koncertjeinken kapott őszinte szeretet reménnyel tölt el. Lassan értsék meg azok, akik szerint most nem önmagam vagyok ezzel a stílussal, hogy ők eddig úgy hallgattak engem, hogy azt hitték, ismernek. Holott, a médiában rajzolt karakterem és a valós énem között semmilyen hasonlóság nem volt. Amit most látnak, az vagyok én, és az voltam valójában mindig is. Ez az, ami önazonos számomra. Most érkeztem meg

– mondta Tóth Gabi a Borsnak.