TZIHZ20170830003

Kiderült: ekkora nyugdíjra számít Mucsi Zoltán

2022.07.18. 11:54

Nem sok nyugdíjra számít Mucsi Zoltán, ezért a színész a későbbiekben is kénytelen lesz dolgozni, hogy el tudja tartani magát – derült ki a Klub Rádió Szavakon túl című podcast-műsorából.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint évről évre emelkedik a dolgozni kényszerülő nyugdíjasok száma.

Míg 2012-ben átlagosan 34,4 ezer munkavállaló volt a 65-74 év közöttiek körében, idén már 105,7 ezer fő dolgozik ebben a korosztályban.

Egy közvéleménykutatás válaszadói szerint a nyugdíjasok pár évtized múlva sokkal rosszabb életszínvonalon élnek majd, ezért sokan még aktív korukban takarékoskodni kezdenek. Öt év alatt 10 százalékkal 43 százalékra emelkedett azok száma, akik rendszeresen félretesznek a nyugdíjas évekre, ám sokan még így is azzal számolnak, hogy akkor is munkát kell majd vállaljanak – írja a Pénzcentrum.

Nincs ezzel másképp Mucsi Zoltán sem, aki Kadarkai Endre műsorvezetőnek elárulta: bár ősszel nyugdíjba vonul, az államtól kapott pénzzel nem sokra megy majd.

Ősszel nyugdíjba megyek, szerintem úgy cakkumpakk lehet, hogy lesz egy kétszázezres nyugdíjam. Abból nem lehet nagyon messzire utazni, meg élni sem. [...] Úgy tűnik, hogy még egy darabig itt ezen a pályán rontom a levegőt

– jelentette ki a művészúr a videó 29. percében, pontosabban 28:30-nál. Az ide vonatkozó kérdést a műsorvezető 26:40-kor tette fel.