Csütörtöki hírösszefoglalónkban még: döntött az ügyészség Kálmán Olga zaklatójáról, Suzy és Jolly kislányának elhelyezéséről döntött a bíróság.

Kálmán Olga

Vádemelés helyett mindössze megrovásban részesült a férfi, aki édesanyja Facebook-profiljáról küldött fenyegető üzeneteket Kálmán Olgának korábban. Gábor többek között fejlevágást, felgyújtást és Kálmán családjának kiirtását helyezte kilátásba. A DK politikusa tavaly májusban tett feljelentést. 

Az ügyészségi döntés szerint az 54 éves férfi megrovást kapott és  241 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.kötelezték. Mint azt Gábor a Blikknek elmondta: nem bánt meg semmit, azt akarta, hogy nyilvánosságra kerüljön, hogy az országban ő gyűlöli a legjobban Kálmán Olgát.

Suzy

Suzy és Jolly házassága három évvel ezelőtt ért véget, kapcsolatukból született Zsuzsika. A kislány elhelyezéséről döntött a bíróság a napokban.

A mulattatás az életem, amíg élek, énekelni fogok, de mondanom sem kell, nekem a kislányom az első. Szombaton és vasárnap járom az országot – ekkor a szüleim vigyáznak rá –, de hétköznap sülve-főve együtt vagyunk. Megkaptam a teljes felügyeleti jogot, az édesapja pedig fizeti a gyerektartást. Azt viszont már csak hallkan jegyzem meg, hogy ki milyen apa, döntse el ő maga

– nyilatkozta a Blikknek Suzy.

Schobert Norbi

Kendőzetlenül beszélt a Talk44 műsorában az őt és családját ért támadásokról Schobert Norbi. Mint azt korábban a Blikk megírta, egy férfi azt állította, hogy a fitneszguru családját közel egy évtizede alázó Facebook-oldal mögött egy másik ismert és köztiszteletben álló fitneszedző, Béres Alexandra áll – írja a napilap.

A Schobert-család a Facebook-oldal miatt a rendőrséghez fordult, hogy kiderüljön: valójában ki áll a lejárató közösségi médiaoldal mögött, illetve hogy történt-e visszaéléa Béres Alexandra adataival. Schobert Norbi ugyanakkor megjegyezte: ha kiderül, hogy valóban Béres áll az oldal mögött, szörnyű nagy pert fog a nyakukba akasztani, és ő lesz a legrosszabb álmuk. Hozzátette: hasznosnak tartaná, ha Béres Alexandra alávetné magát egy hazugságvizsgálatnak.

Tóth Andi

Nemrég bombaként robbant a hír, hogy összejött egymással Tóth Andi és Marics Peti. A két énekes bimbózó románca igencsak megosztja a rajongókat, egyesek már azt híresztelik: a férfit más lányokkal is látták.

Én is láttam őket többször a XIV. kerületben, csak nem mertem írni. De azt is tudom, hogy Peti nem csak Tóth Andit 'szeretgeti'.

– fogalmazott sejtelmesen valaki. Mások a kapcsolatukat pusztán marketing-fogásnak gondolják, míg Tóth Andit a tinédzser lányok is támadják, azzal vádolva őt, hogy elvette tőlük a szerelmüket.

(Blikk)