Szíve szerint már 2018-ban szült volna, ám úgy tűnik, nemsokára tényleg révbe ér Vajna Tímea. Az Amerikában élő üzletasszony egy különleges kezeléssel próbálja felkészíteni a testét a várandósságra.

Andy Vajna 2019-es halála sok mindent megváltoztatott: Vajna Tímea édesanya helyett özveggyé vált, az újabb szerelem pedig jó pár évig elkerülte őt. Végül néhány évvel ezelőtt ismerkedett meg Zoltánnal, aki tavaly egy romantikus nyaralás során eljegyezte az üzletasszonyt. A pár nemsokára újabb mérföldkőhöz ér, ugyanis gyerekvállaláson gondolkodnak.

Az Amerikában élő üzletasszony a minap egy különleges klinikán járt, ahol akupunktúrás kezelés segítségével készítik fel a méhét a várandósságra – írja a Ripost. A kezelésről egy 24 órán keresztül elérhető Instagram-történetben osztott meg egy fotót, amelyet ide kattintva tekinthet meg.

A babaprojektről 2017-ben Vajna még a következőképpen nyilatkozott a lapnak:

„Nagyon szeretném, ha Amerikában születne meg a gyermekünk, hiszen akkor automatikusan megkapja az állampolgárságot. Persze a legfontosabb az, hogy egészséges legyen. Az lenne a legoptimálisabb, ha 2018-ban érkezne, mert a számmisztikában ez a szám nagyon jót jelent, és én szentül hiszek az ezotériában".