A színész életmódot váltott és visszanyerte sármosságát.

Charlie Sheen a  '80-as évek legkeresettebb férfi színésze volt, népszerűsége egészen a '90-es évekig kitartott. Ezt követően a 2003-ban indult Két pasi meg egy kicsi című vígjáték sorozatban kapott főszerepet, amely újfent óriási sikert hozott a számára.

Sikere ugyanakkor nem volt felhőtlen: a sármos színészt Hollywood egyik legnagyobb partiarcaként tartották számon, aki nem veti meg sem az alkoholt, sem a drogokat.  Káros szokásaitól a későbbiekben sem tudott megszabadulni,

a MÉRTÉKTELEN BULIZÁS pedig IDŐVEL A MUNKÁJÁRA IS KIHATOTT,

így a producerek kénytelenek voltak kiírni őt a Két pasi  meg egy kicsiből 2011-ben. Onnantól kezdve szinte senki sem akart vele dolgozni Hollywoodban, majd a személye akkor kapott ismét nyilvánosságot, amikor számos napvilágra került pletyka és vádaskodást követően 2015-ben nyíltan felvállalta HIV-pozitív státuszát. Mint kiderült: abban az évben fertőződött meg, amikor kiírták őt a nagy sikerű sorozatból.

Az 56 éves színész egy időben nagyon megviseltnek tűnt káros életmódja miatt, ám úgy tűnik, mostanra összeszedte magát. Saját bevallása szerint felhagyott a mértéktelen alkohol- és kábítószerfogyasztással és jobb emberré vált. 

A színészről készült legfrissebb paparazzi-fotókat ide kattintva tudja megtekinteni.