Fél lábbal a Paradicsomban: a Bud Spencer főszereplésével készült 1990-es amerikai-olasz vígjáték címe akár Horváth Éva életének aktuális fejezetcíme is lehetne, az egykori modell ugyanis már tervezi visszaútját az indonéz szigetvilág paradicsomába, Balira.

Horváth Éva és családja július elején költözött haza a nyárra Baliról, ott ugyanis most hűvösebb szelek járnak. Magyarországi tartózkodásuk azonban nem nyúlik hosszúra: miután két teljes hónapot pihentek rokonaik és szeretteik körében, vissza is térnek a Paradicsomba. Közelgő útjukról Instagramon tájékoztatta követőit Horváth.

„Sziasztok! Én hamarosan indulok a Paradicsomba, de ahogy látom, benneteket is nagyon érdekelnek a kiutazás feltételei” – olvasható az egykori modell bejegyzésében, amelyben arra vonatkozóan is adott pár tippet követőinek, hogy vízumügyintézés és letelepedés kapcsán hova tudnak segítségért fordulni.

Egy ideje tudatosan készülünk a háttérben, ha nem is kommunikáltuk, de már minden ki volt építve ahhoz, hogy kiköltözzünk. Olyan életre szeretnénk berendezkedni, hogy mindkét helyen megtaláljuk a boldogságunkat

– nyilatkozta korábban Horváth Éva.

(indirekt.hu)